Lustábbak a kislányok

Egy kutatás szerint a 8-10 éves gyerekek csupán ébren töltött idejük 4 százalékát, napi legfeljebb 20 percet töltenek aktív mozgással az ajánlott 60 perc helyett.

A Newcastle Egyetem és a Strathclyde Egyetem kutatói több mint 500 gyereket láttak el aktivitásmérő készülékkel a 8-10 éves korosztályból, így nagyon pontos képet kaptak arról, hogy mennyit mozognak. Az eredményeket a tette közzé. Olyan mozgásformákat figyeltek meg nálunk, hogy mennyit járkálnak, másznak lépcsőt, futnak, játszanak, ugrálnak. Kiderült, hogy az ébren töltött idejüknek csak a 4 százalékát teszi ki a közepes és intenzív mozgás, ami napi 20 percet jelent. Ezzel szemben az egészség megőrzése érdekében javasolt időtartam napi 60 perc.

Már 8 évesen is a lányok mozognak kevesebbet a fiúknál. Eddig azt tartották, hogy a nemi különbség csak középiskolás korban mutatkozik meg, de a kutatás rámutatott, hogy ennél sokkal korábban. Az idősebb apák gyermekei is jobban kedvelik a tétlenséget. A sportklubokba járó gyerekek érthetően többet mozognak kortársaiknál. Visszafogottabbak azok is, akiknek a szülei korlátozzák a televízió előtt töltött időt.

"Mivel a mozgás nagyon fontos az egészség megőrzése szempontjából, ezért rá kell vennünk a gyerekeinket, hogy legyenek aktívabbak. Amit eddig nem tudtunk, hogy melyik életkorban kell őket erre rászoktatni, illetve, hogy mitől lesznek lusták. Már a nyolc évesek körében tetten érhető, hogy a lányok visszafogottabbak lesznek, ráadásul tudvalevő, hogy ez később csak még rosszabb lesz" - mondta a kutatás vezetője, dr. Mark Pearce, a Newcastle Egyetemről. "Jó tudni, hogy a lányok egyszerűen nem tekintik menőnek a sportolást. Korábban kell foglalkozni ezzel a problémával, és több lehetőséget biztosítani számukra a mozgásos tevékenységek terén. Jó lenne, ha a médiából is kerülnének ki szerepmodellek, akikkel azonosulhatnának."

Arra a kérdésre, hogy az idősebb apák gyermekei miért folytatnak mozgásszegényebb életmódot , Dr. Pierce ezt válaszolta: "Ennek több oka is lehet, például, hogy felelősebb beosztásban, többet dolgoznak; esetleg hagyományosabb módon élnek és kevesebbet játszanak a gyermekeikkel." A kutatás másik munkatársa, John Reilly professzor szerint "életbevágóan fontos lenne ezen változtatni iskolai és családi szinten egyaránt, hogy az általános iskolások többet mozogjanak."

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
fogyás
Fél mázsát fogyott Barbara - elárulja a titkát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos időre számíthatunk helyenként kevés fátyol- és gomolyfelhővel. Csapadék nem várható. Az élénk északkeleti szelet sokfelé élénk, főként a Tiszántúlon olykor erős lökések kísérhetik, de délután már elkezd veszíteni erejéből a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 12 és 16 fok között várható.Késő estére 3 és 11 fok közé hűl le a levegő. A hidegfronti hatás lassanként megszűnik, így enyhülhet az általa okozott fejfájás is.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!
kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.