Izomhúzódás: mi a teendő?

Az izomhúzódás tulajdonképpen az izmok túlerőltetéséből, túlnyújtásából származó sérülés, ami nagyon gyakran sportolás közben jelentkezik. Ennek ellenére azoknak is érdemes tisztában lenni az izomhúzódás tüneteivel és kezelésével, akik kevesebbet mozognak, mert egy-egy rossz mozdulatot bárki elkövethet.

Az izomhúzódás akkor következik be, ha az izmokat túlerőltetjük és az izomszövet sérül, az izmokban kisebb-nagyobb szakadások történnek. Minél több izomrost szakad el, annál komolyabb a sérülés és annál nagyobb az azt kísérő fájdalom, de egy kisebb izomhúzódás is kellemetlenségekkel járhat együtt.

A fájdalom általában hirtelen jelentkezik, de előfordulhat, hogy csak lassabban alakul ki. Az izomhúzódás tünetei a fájdalom mellett az izom gyengesége, ezek az izom nyújtására fokozódnak. Súlyosabb esetben gyulladásra utaló jelek is tapasztalhatóak, például az érintett terület duzzanata, kipirosodása, meleg érzetűvé válása, és a bőr is elszíneződik (zúzódásra emlékeztető véraláfutás alakul ki). Ez utóbbi esetben haladéktalanul orvoshoz kell fordulni!

Évtizedekig rosszul kezeltük az izomsérüléseket Javul az idő, egyre többet megyünk a szabadba, a természetbe, kirándulni, sportolni. Ami a szervezet számára nagyszerű, ám megnő a sérülésveszély, megszaporodnak a rándulásos, húzódásos, ficamos esetek. Lehet azonban, hogy az eddig elfogadott módszerek helyett egészen másféle kezelésekre van szükség a gyors gyógyulás érdekében. Kattintson! Bár a leggyakrabban sportoláskor alakulhat ki az izomhúzódás, bárkit érinthet, ha olyan mozgást végez, amelyhez a szervezete nincs hozzászokva, esetleg a mozdulatok túl hirtelenek vagy túl nehéz tárgyat emel meg. A testünk bármely izmát meghúzhatjuk, ám a leggyakoribb ez a panasz a nagyobb izmoknál, például a combban, a vádliban, a bicepszben vagy a hát izmainál. Az izomgyengeség, a fáradtság, a bemelegítés hiánya vagy éppen a túlerőltetés, a túl sokszor ismételt mozdulatok is izomhúzódáshoz vezethetnek.

Az izomhúzódás és az általános izomláz között a legnagyobb különbség, hogy az előbbi csak egy izmot vagy izomcsoportot érint, az utóbbi viszont (majdnem) az egész testünkre kihat.

Elsősorban sportolás közben következhet be izomhúzódás

Elsősorban sportolás közben következhet be izomhúzódás A meghúzódott izomnál az első reakciónk gyakran annak kinyújtóztatása lenne, azonban ez helytelen megközelítés, hiszen éppen a túlnyújtás okozta a problémát. Lehetőleg helyezkedjünk nyugalomba, ne erőltessük az izmot, ne akarjunk azonnal visszatérni a pályára. A legjobb, ha néhány napig semmilyen mozgást nem végzünk.

Az izomhúzódás kezelésénél évtizedekig az úgynevezett RICE-módszert követték, ez a betűszó a rest, ice, compression és elevation szavakból áll össze. Vagyis a sérült testrészt helyezzük nyugalomba, pihentessük, tegyünk rá jeges borogatást, esetleg kötést, és emeljük meg. Az új kutatások szerint azonban ez a kezelési mód téves , az eredmények alapján új rövidítés született, az MCE (Move, Compression, Elevation - Mozgás, Kompresszió, Megemelés). Mostantól inkább ezt érdemes követni. A meghúzódott izmot erőltetni azonban tilos, hiszen ezzel csak tovább fokozzuk a fájdalmakat, és további sérüléseket is kockáztatunk.

A legtöbb esetben az izomhúzódás magától, néhány napon belül meggyógyul. Ugyanakkor, ha nem érzékelünk változásokat, vagy a fájdalom fokozódik, esetleg gyulladásos tüneteket veszünk észre magunkon, akkor forduljunk orvoshoz.

Az izomhúzódás elkerüléséhez, megelőzéséhez a legjobb módszer az alapos bemelegítés, illetve a saját határaink ismerete. Ha új mozgásformába fogunk, legyünk óvatosak és fokozatosak, és azonnal hagyjunk abba egy tevékenységet, ha fájdalmat, kellemetlenséget tapasztalunk.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +12 °C

Felhőtlen lesz az ég, csapadék kizárt. Az északkeleti, keleti szelet a Dunától keletre még az éjféli órákig élénk, északkeleten olykor erős lökések kísérhetik, majd a legtöbb helyen mérséklődik a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 10 és 18 fok között várható, de a hidegre hajlamos helyeken ennél több fokkal alacsonyabb, míg a nagyobb városokban, vízpartok közelében, magasabban fekvő helyeken kissé magasabb értékeket is mérhetünk. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.