Így tehetünk meg napi tízezer lépést otthon

Sokan úgy vélik, lehetetlen eleget mozogni a bezártságban - ezt szeretnénk megcáfolni a következő összeállítással.

Már a koronavírus-járvány előtt is komoly gondot jelentett az emberek inaktivitása: egy felmérés szerint a briteknél egy átlagember napi 9.5 órát ücsörög - és ez a pandémiával csak rosszabb lett. Márpedig az ülő életmód finoman szólva sem használ nekünk: megsínylik a csontjaink, izmaink, látásunk, de mentális egészségünk is.

A lépcsőzés így árulkodik az edzettségünkről Ha valaki szeretné megtudni az éppen aktuális fittségi állapotát, az egy nagyon egyszerű teszttel kiderítheti. Nem kell más hozzá, csak egy perc, és körülbelül négy emeletni lépcsősor. Kattintson a részletekért!

Sokan úgy gondolják, a több mozgás most nem lehet opció, hiszen az edzőtermek zárva vannak, kint pedig túl hideg van a sportoláshoz. A Metro cikkében megszólaló orvos, Tim Harrison ezt megcáfolta: konkrét tippeket szedett össze, hogyan tehetünk meg napi 10 ezer lépést, akár úgy, hogy ki sem lépünk az otthonunkból.

Játsszuk el, hogy munkába megyünk!

Manapság sokan dolgozunk otthonról, aminek előnyei és hátrányai is vannak. A dolog egyik hátulütője, hogy jóval kevesebbet tudunk mozogni. Már mindjárt a munkábajárással járó mozgás elmarad, hiszen reggel nem sétálunk ki a buszhoz vagy a kocsihoz, nem gyaloglunk be az irodába, majd a nap végén nem tesszük meg ugyanezeket a lépéseket hazafelé. De ezen is lehet segíteni: hallgassunk zenét vagy egy podcastot reggel, miközben mászkálunk a lakásban. Így Harrison számításai szerint 40 perc alatt akár 3200 lépést is megtehetünk!

1000 lépcsőfok

Aki két- vagy háromszintes családi házban lakik, annak nyilván több lépés jön össze egy nap, de ezt is lehet tudatosan növelni. Ha home officeban dolgozunk, és a konyha a földszinten van, érdemes a dolgozószobát a legfelső szinten kinevezni. Már így is értékes lépések adódhatnak a napi mennyiséghez.

A többszintes házakban a lépcsőzés is jó mozgásforma lehet. Fotó: Getty Images
A többszintes házakban a lépcsőzés is jó mozgásforma lehet. Fotó: Getty Images

Harrison egyébként számszerűsít is: ha egy perc alatt úgy 80 lépést teszünk meg, akkor 12 perc 30 másodperc alatt sikerülhet ezer lépést megtenni a lépcsőn . Ehhez egy 12 fokból álló lépcsősort 42-szer kell fel-le megtennünk. Persze nem muszáj egyszerre, fel is oszthatjuk három vagy négy részre ezt a mennyiséget. Ha pedig maradunk a fenti példánál, és a dolgozószobát fent alakítjuk ki, akkor az ezer lépés egy mozgalmas nap folyamán szinte magától összejön. Aki társasházban lakik, annak érdemes naponta néhányszor megtenni a legfelső szint és a földszint közti távolságot - persze nem lifttel, hanem gyalog.

Étkezések, tea

Ha minden főétkezés előtt megteszünk a lakásban 500 lépést, azzal a nap végére 1500 pluszlépést gyűjthetünk, ráadásul alig több mint 15 percet fog csak igénybe venni. A tea és kávé szerelmesei pedig akár napi 960 lépéssel is többet tehetnek meg, ha köröznek egy kicsit a lakásban azokban a percekben, amikor a reggeli, déli, délutáni forró italuk elkészülésére várnak.

Munka közben is mozoghatunk

Ha munka közben minden órában tartunk 3 perc szünetet, és sétálunk egy kicsit, akár 250 métert is megtehetünk óránként. Így a nap végére akár 2250 lépés is összejöhet. Okosóránkon vagy mobilunkon érdemes emlékeztetőt beállítani, hogy ez ne maradjon el. Ha pedig csatlakoznunk kell egy videós meetinghez, a legjobb, ha közben is járjálunk egy kicsit, így 15 perc alatt akár 1200 lépést is megtehetünk.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
demencia
Éjszakánként ennyit kell aludni, hogy csökkenjen a demencia kockázata – Se a kevesebb, se a több nem jó
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: +3 °C

A nap folyamán a fátyolfelhőzet dél felé levonul, a vastagabb felhőzet is fokozatosan szakadozik, gomolyosodik, majd határozottabban késő délutántól csökken. Főként északkeleten, keleten néhol kisebb zápor is előfordulhat, akár jégdara kíséretében. Napközben nagyobb területen megélénkül az északias szél.A hőmérséklet csúcsértéke 14 és 19 fok között alakul. Késő estére többnyire 2 és 11 fok közé hűl le a levegő. Bár nem érvényesül markáns fronthatás, a magasban hidegebb levegő áramlik térségünkbe.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?
kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!