Hogyan működnek az izomlazító krémek?

Ha beállt a derekunk, fáj a hátunk vagy a végtagjaink, akkor hajlamosak vagyunk azonnal izomlazító krémek után nyúlni. Jól is tesszük, főleg, ha természetes alapanyagúakat használunk, sőt még inkább abban az esetben, ha már a problémák megelőzéseként alkalmazzuk ezeket a gyógyhatású készítményeket.

Előzzük meg a bajt!

Ha aktív fizikai megterhelés előtt állunk - legyen az sport, túrázás, nagytakarítás vagy kerti munkák - nem árt, ha testünket is felkészítjük rá. Mivel a merev izmok sokkal sérülékenyebbek, mint a rugalmasak, terhelés előtt és után is fontos az izomlazítás. Tartsuk szem előtt a fokozatosságot is: izmainknak hozzá kell szokniuk a fokozott igénybevételhez, így elkerülhetjük a nem kívánt sérüléseket. Válasszunk természetes illóolajokból készült krémeket, masszázsolajokat, de ne feledkezzünk meg a bemelegítésről és a rendszeres relaxációról sem!

izomgörcs

Izomszöveteink

Testünkben háromfajta izomszövet található: az egyik a harántcsíkolt vázizom, amellyel akaratlagos mozgásainkat végezzük (járás, írás, szorítás stb.), a másik az erekben és zsigerekben található simaizom (ezek működtetik az olyan belső szerveinket, mint például az epehólyag), illetve a harmadik, a szívizom. Az izomlazító krémek a harántcsíkolt, azaz akaratlagos izmainkra vannak hatással.

Miért görcsöl az izom?

Az izmok fájdalmas merevsége, feszülése reumatológiai vagy neurológiai betegségek velejárója lehet. Leggyakoribb ok az izmok túlterhelése, a megváltozott ideg-izomszabályozás, az ionháztartás zavara és a dehidratáció, azaz ha nem fogyasztunk elég folyadékot. Fájdalmas izomfeszülést okozója lehet a porckorongsérv is, ilyenkor az izmok tónusa sokszor kézzel kitapintható módon kőkemények lesz.

A nyugat-európai emberek mintegy negyven százaléka szenved az időnkénti lábszárgörcsöktől, különösen a sportolók, a terhes nők és az idős emberek. A fájdalmas izomösszeugrás gyakran este jelentkezik, amikor nem hagyja aludni sem az embert. Mit lehet ilyenkor tenni?

Izomgörcsöt okozhat a magnézium hiánya vagy a káliumszint megnövekedése, a mozgáshiányos életmód és a stressz is. Utóbbi testünk izmainak folyamatos megfeszülését és görcsét okozza, amit szervezetünk vészhelyzetként él meg. Rosszabb esetben emiatt az izmok, szalagok és inak egyensúlya is kibillen, amitől beállhat a derekunk, hátunk, nyakunk vagy vállunk. Az izomlazító készítmények hatásosak olyan sérülésekkor is, mint például a rándulás, a ficam és különböző zúzódások, valamint fejfájás és migrén esetén is enyhíteni tudják a fájdalmat.

Az izomlazító krémek fajtái

A vény nélkül kapható izomlazító krémek melegítő vagy hűsítő hatásúak. Míg az előbbiek sportolás előtti bemelegítésre, valamint reumatikus ízületi és izomfájdalmakra használnak, utóbbit sportolás utáni lazításra, illetve kisebb traumák esetére ajánlják. Jellemzően a melegítő és a hűsítő hatású krémek is tartalmaznak nyugtató, gyulladáscsökkentő, fájdalomcsillapító és keringésfokozó hatású gyógynövényeket. A szintetikus krémek gyakori hatóanyaga a metil-szalicilát, de léteznek olyan gyógynövények is - például a kúszó fajdbogyó -, amelyek ezt az anyagot természetes módon tartalmazzák.

Hatásmechanizmus

A keringésfokozó anyagot tartalmazó izomlazító krémek felmelegítik a bőrt, ezáltal elősegítik a merev izmok rugalmasságának növelését. A vérkeringés fokozásával enyhül a görcsös állapot, csökken a fájdalomérzet, a gyulladás, valamint felgyorsul az izomrostok regenerációja. Így hat szervezetünkre például a rozmaring, az erdei fenyő és a levendulaolaj, míg a mentolt tartalmazó krémek hűsítő hatásukkal lazítanak el, friss érzést biztosítva a fájdalmas területen. A citrusfélék olajai - például a citrom, a narancs, a bergamott - szintén az izomlazító krémek gyakori alapanyagai, hiszen gyulladáscsökkentő és fájdalomcsillapító hatásuk jelentős.

Legyen szó sérülésről, izomgörcsről, reumatikus vagy derékfájdalomról, a gyógynövényekből készült illóolajokkal végzett kezelések enyhülést hozhatnak.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +25 °C
Minimum: +13 °C

A változóan felhős időt követően hajnalban északnyugat felől szakadozottabb frontális felhőzet érkezik. A nappali csapadékgócok estére megszűnnek, de az időszak második felében az északi, északnyugati tájakon kialakulhat néhol kisebb eső, zápor. A légmozgás mindenhol mérséklődik, legyengül, sőt többfelé szélcsend várható.Késő estére 14 és 21 fok közé hűl a levegő.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 8 és 15 fok között alakul, ennél alacsonyabb értékek a hidegre hajlamos helyeken valószínűek. Hidegfronti hatás várható szerdán, amely az érzékenyeknél fejfájást, migrént okozhat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?