Gyakori hibák, amelyeket sportoláskor vétünk

Hogyan kezdjünk újra edzeni, ha nem vagyunk formában? Hosszabb kihagyás után nem könnyű az újrakezdés, de az alábbiak betartása mellett nem is lehetetlen.

Győzzük le az akadályokat!

Először is időt kell találnunk a sportra. Tervezzük meg úgy a hetünket, hogy közben a mozgásra szánt alkalmakkal ugyanúgy számolunk, mint más programokkal, és ezeket beírjuk a naptárunkba is. Másrészt a motiváció is kulcsfontosságú: jelentős mozgáskihagyás után sokak számára ezt valamilyen egészségügyi probléma, illetve annak legyőzése jelentheti. Mások viszont egy konkrét eseményre - például esküvőre - készülnek, és szeretnének a kitűzött dátumra jobb formába lendülni.

Motiválóak lehetnek a csoportos órák, illetve az is, ha edzőpartnerrel megyünk meghatározott időpontokban sportolni. Ez utóbbi az egyik legjobb módja annak, hogy ne gondoljuk meg magunkat az utolsó pillanatban - hiszen valaki vár ránk.

Ha inkább otthon maradnánk és egyedül állnánk neki, akkor számos applikáció és videó kínál kezdőknek is könnyen elvégezhető gyakorlatokat. Ehhez ráadásul új edzőruhákra vagy más felszerelésre sem lesz szükségünk. Aki mégis súlyokat szeretne emelgetni, annak néhány könyv, tejes- vagy vizesüveg is megfelelhet a célra. Az otthoni edzés előnyeiről és buktatóiról itt olvashat!

Kardió kifulladásig

Aki hosszú idő után szeretne újra úszni , biciklizni, futni vagy ellátogatni egy csoportos aerobikórára, annak nem árt tudatosítania magában, hogy eleinte néhány gyakorlat után jobban fog szuszogni, lihegni, sőt, talán végig sem tudja csinálni az edzést. A szakértők viszont azt javasolják, hogy ha alapvetően szeretjük az adott mozgásformát, akkor ne adjuk fel. Próbálkozzunk újra és újra, a rendszeresség ugyanis a test oxigénfelhasználásának javulásához vezet, valamint izmaink energiaellátása is egyre hatékonyabb lesz. Ezért egyre könnyebben mennek majd a gyakorlatok, ahogy az edzések utáni regenerálódás is felgyorsul.

jóga, testmozgás, rendszeres mozgás, formába lendülés, újrakezdés,
A jóga erősebbé és rugalmasabbá teszi testünket. Fotó: 123rf

A jelszó: fokozatosság

Kezdőknek vagy újrakezdőknek gyakran ajánlják például a jógát. Ez egy nagyszerű mozgásforma arra, hogy erősebbé és rugalmasabbá tegyük testünket. Segíti a relaxációt, de a jógalégzés és különböző nehézségű pózok megismerését is. Attól viszont óva intenek a szakértők, hogy az első sikerélmények után rögtön órákig akarjuk gyakorolni a nehezebb pózokat. A jelszó - mint minden más mozgásformánál - itt is a fokozatosság.

Azoknak, akik jelentősebb mennyiségű túlsúlytól szeretnének megszabadulni, ízületeik védelmében is ügyelniük kell a fokozatosságra, illetve arra, hogy ne terheljék egyből a csípő-, térd- és bokaízületeiket. Nekik olyan sportokat ajánlanak, amelyek során a test deréktól lefelé kevesebb igénybevételnek van kitéve. Ilyen például a víziaerobik és a szobabicikli vagy az evezőgép használata. Némi súlycsökkenés és a kardiovaszkuláris funkciók javulása után pedig már több tempós gyaloglást vagy akár kocogást is be lehet iktatni az edzéstervbe.

Egészséges étrend nélkül elmarad a siker

Az egészséges étkezés nemcsak a súlycsökkentést segíti, hanem azt is, hogy megfelelő "üzemanyaghoz" jusson a testünk, ezáltal elég energiánk legyen a sportoláshoz. Fogyasszunk rostban gazdag ételeket - gyümölcsöket, zöldségeket, teljes kiőrlésű termékeket -, kerüljük viszont a finomított szénhidrátokat, például a fehér cukrot, fehér lisztet, fehér rizst és a cukros gabonapelyheket. Helyettesítsük ezeket zabkásával, répával, burgonyával.

A gyors változás ígérő " csodadiétáktól " pedig tartózkodjunk. Ezek általában bizonyos ételcsoportok fogyasztását korlátozzák (egy ideig), ezért nemcsak nehéz ezeket betartani, hanem hosszú távon jojó-effektushoz és számos egészségügyi problémához is vezethetnek.

Forrás: dailymail.co.uk

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +12 °C

Felhőtlen vagy derült, napos, száraz időben lesz részünk. Az északi, északkeleti szelet a Dunától keletre több helyen élénk, az északkeleti megyékben olykor erős lökések is kísérhetik. Késő estére 16 és 25 fok közé hűl le a levegő. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.