Ez történik, ha nem iszunk eleget

Nagyon fontos, hogy sportolás, intenzívebb mozgás közben, illetve után is mindig igyunk vizet, akkor is, ha esetleg nem érezzük szomjasnak magunkat. Ha nem így teszünk, komoly fizikai, illetve egészségügyi következményei is lehetnek.

Felgyorsíthatjuk a test öregedési folyamatait

Tudományosan bizonyított tény, hogy a mozgás segít fiatalosan tartani egész testünket, tehát a bőrünket is. Ilyenkor a felgyorsult vérkeringés hatására a bőr sejtjei megtelnek oxigénnel, beindul a kollagéntermelés, és csökkenek a ráncok - de csak akkor, ha eleget iszunk. Megfelelő folyadékbevitel nélkül éppen ellenkező hatást érhetünk el.

Ez történik a testünkkel, ha nem iszunk eleget edzés közben
A mozgás számos pozitív hatása akkor érvényesül, ha eleget iszunk

Vizet vesztünk, nem zsírt

Vannak, akik azt hiszik, hogy ha edzés közben nem isznak, akkor gyorsabban fognak fogyni, csakhogy ez egyáltalán nem igaz. Tény, hogy ilyenkor közvetlenül edzés után kevesebbet mutathat a mérleg, viszont az elveszített súly csak víz, nem zsír, tehát ahogy pótoljuk a folyadékot, súlyunk is visszaáll.

A testben maradnak a méreganyagok

Fizikai aktivitás során a test elkezdni kiválasztani a méreganyagokat a bőr vérkeringése, illetve a verejtékezés segítségével. Ha azonban nem iszunk eleget, az izzadás kevésbé lesz intenzív, így a toxinok nagy része továbbra is a szervezetben marad.

Kevésbé lesz hatékony az edzés

Szakértők szerint a mozgás közbeni folyadékhiány negatívan befolyásolja az edzés hatékonyságát. 5 százalékos folyadékvesztés esetén az edzés hatékonysága akár 30 százalékkal is csökkenhet - nem égetünk elég zsírt, és az izmok sem fejlődnek megfelelően. Emellett kutatások bizonyítják, hogy ebben az esetben tovább tarthat az izomláz és az izmok is sokkal lassabban regenerálódnak.

Nagyobb terhelés éri a szívünket

Ha nem fogyasztunk elegendő folyadékot, akkor vérünk besűrűsödik, és a szívnek nagyobb erőt kell kifejteni, hogy keringetni tudja. Ez légszomjhoz , magas vérnyomáshoz vezethet, és feleslegesen terheli a szívet, ami akkor sem jó, ha valaki kifogástalan egészségi állapotnak örvend.

Forrás: brightside.me

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.