Depresszió ellen is jó a magnézium?

A depresszió gyakori mentális állapot, amely világszerte és hazánkban is számos embert érint. A depresszió ellen hatékony és természetes fegyver lehet a magnézium is, ahogy arra az amerikai Országos Biotechnológiai Információs Központ (NCBI) kutatása rávilágított.

A kutatás során 126 férfit és nőt vizsgáltak, akiknél enyhe vagy közepes fokú depressziót állapítottak meg korábban. Közülük 62 embernek 6 héten keresztül napi 248 mg magnéziumot (magnézium-kloridot) adtak, majd a következő 6 héten megvonták tőlük a magnéziumot, míg a kontrollcsoport esetében éppen fordítva jártak el: az első 6 héten nem kaptak magnéziumot, a rákövetkező 6 hétben viszont 248 mg-ot.

depresszió, magnézium

Gyors hatású segítség

A résztvevőknek kérdőíveken kellett jelölniük depressziójukkal és szorongásukkal kapcsolatos aktuális érzéseiket, illetve ezek erősségét. Az eredmények alapján amikor a résztvevők kaptak magnéziumot, depressziójuk és szorongásuk pontszámai is jelentősen javultak a korábbiakhoz képest, és kevésbé voltak hajlamosak fejfájásra. Azokban a hetekben, amikor nem kaptak magnéziumot, depressziójuk a kutatást megelőző időszakéhoz volt hasonló, míg szorongásuk rosszabb lett. A kutatásban résztvevők tünetei átlagosan 2 hét után javultak, miközben szedték a magnéziumot, így a készítmény gyors hatású segítség lehet az enyhe és közepes mértékű depresszió kezelésében.

Hogy működik pontosan a magnézium?

A magnézium számos - nagyjából 300 - biokémiai reakcióban vesz részt a szervezetben, melyek közül több is az energiatermeléshez kötődik, illetve hatással van a hangulatot vezérlő neurotranszmitterek szintézisére. Ha hiányos szervezetünk magnéziumkészlete, ezek közül számos kémiai reakció csak korlátozott mértékben megy végbe.

A vitaminhiányos étrend, az állandó hideg és a kevés napfény miatt a téli hónapokban fáradtabbak és lehangoltabbak lehetünk az átlagosnál. Íme néhány tanács, amellyel leküzdhető a szezonális depresszió! A szezonális depresszió így kezelhető

A magnézium természetesen nem az egyetlen ásványi anyag, amelyre a neurotranszmittereknek szüksége van, hiszen a B-vitaminok - különösen a B12, a B9, a B6 és a B3 - is részt vesznek ezekben a folyamatokban. Hiányuk nemcsak a hangulatot, hanem a memóriát és az általános agyműködést is befolyásolja.

Emellett az omega-3 és -6 esszenciális zsírsavak egyensúlya is lényeges, hiszen ezek részei az idegsejtek membránjának, és fontos szerepet játszanak ezen sejtek kommunikációjában. Ha ezek hiányában rosszabb a kommunikáció köztük, akkor ez hatással van a memóriára, a hangulatra és az általános állapotunkra. A D-vitamin hiánya pedig szintén gyakori probléma, amely hozzájárulhat a depresszióhoz.

Forrás: Natural Society

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A pára- és ködfoltok megszűnése, feloszlása után döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!