A túlzások veszélyesek: testmozgásban is

Szakértők szerint a túl sok sport ugyanolyan káros lehet, mintha valaki egyáltalán nem mozog, az ideális az lenne, ha az emberek heti 14 órában maximalizálnák a testedzéssel töltött idejüket.

Noha a sport általánosságban pozitívan hat mind a mentális, mind a fizikai állapotunkra, itt is igaz a mondás, miszerint "jóból is megárt a sok". A svájci Lausanne Egyetem kutatói több mint 1200 tizenhat és húsz év közötti önbecsülést és az agyi kapacitást pedig megnövelte, ám ennél több már épp ellenkező hatást váltott ki.

A vizsgálatba bevont tinédzsereket csoportokba osztották az alapján, hogy ki mennyit mozgott, és így nagyjából 35 százalékuk került a keveset mozgók csoportjába (heti kevesebb, mint 3,5 óra), 41,5 százalék az átlagos mennyiséget mozgók csoportjába (heti 3,6-10,5 óra), 18,5 százalék a sokat mozgók csoportjába (heti 10,6-17,5 óra), végül pedig öt százalék a nagyon sokat sportolók csoportjába (heti több, mint 17,5 óra).

Ne vigyük túlzásba a sportolást (sem)!

A vizsgálatok kimutatták, hogy az első, valamint az utolsó csoportba tartozók a fizikai és mentális állapotukat felmérő értékelések során egyformán rossz eredményeket értek el, míg a legjobb eredményeket azok produkálták, akik átlagosan heti 14 órát mozogtak. A kutatás arra is felhívja a figyelmet, hogy nem önmagában a túl sok mozgással van a baj, hanem azzal, hogy a túlzottan nagy megterhelés hatására a szervezetben gyulladás alakulhat ki, az pedig károsan hathat az ember fizikai és mentális egészségére egyaránt.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Közepesen vagy erősen felhős ég mellett többórás napsütés valószínű. A Dunától keletre néhol futó zápor esetleg előfordulhat. A Dunántúlon az északi szelet élénk, időszakosan erős széllökések is kísérhetik, a Dunától keletre azonban gyenge marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 21 fok között várható. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!