A több testmozgás védhet a meghűlésektől

A mozgásszegény életmódot élő emberek kétszer nagyobb eséllyel kapják el a náthát, mint fittebb embertársaik - állapították meg amerikai kutatók.

Felső légúti fertőzésA tanulmányban 2008 őszén és telén 12 héten át követték nyomon 1002 Wisconsinban élő ember egészségi állapotát, akiknek életkora 18 és 85 év között volt. Kivizsgálták légzőszervi megbetegedéseiket, mérték testsúlyukat, megkérdezték őket étrendjükről, életvitelükről és mozgásos tevékenységeikről.

Azok a - fittnek számító - emberek, akik naponta ötször vagy többször végeztek testmozgást, átlagosan 4,4-4,9 napot voltak náthásak. A középső kategóriába került emberek, akik hetente egy-négy alkalommal mozogtak, 4,9-5,5 napig voltak "megfázva". Azok viszont, akik legfeljebb heti egy napon iktatták be napirendjükbe a testmozgást, 8,2-8,6 napot töltöttek meghűléses betegségben.

Garatmandula-gyulladásA jó kondícióban lévőknél 31-41 százalékkal kisebb volt a megfázás tüneteinek súlyossága az ülő életmódot folytató résztvevőkhöz képest.

A tanulmány szerzői szerint a testmozgás segít a szervezetnek abban, hogy az immunrendszere felkészüljön a behatoló vírusok fogadására, az azokkal való megküzdésre.

Az Egyesült Államokban egy átlagos felnőtt évente 2-4 alkalommal kap el meghűléses betegséget, a gyerekek pedig 6-10 alkalommal fáznak meg évente.

A British Journal of Sports Medicine című szakfolyóiratban megjelent tanulmányt David Nieman, az észak-karolinai Appalache-i Állami Egyetem munkatársa vezette.

Animáció: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.