A sok ülés hihetetlen hatásai

Gyakran halljuk, hogy a mozgásszegény életmód, a sok ülés és az ülőmunka negatívan hat a szervezetünkre. De egészen pontosan milyen hatással is van a szervezetünkre?

Árt a szívnek

Egy kutatás során két csoportot vizsgáltak: olyan embereket, akik a munkájuk során egész nap ültek - sofőröket, és olyanokat, akik egész nap álltak - karmestereket és őröket. Arra az eredményre jutottak, hogy annak ellenére, hogy étrendjükben és életmódjukban egyéb eltérések nem voltak jellemzőek, az első csoport tagjai kétszer akkora eséllyel lettek szívbetegek, mint a második csoport tagjai.

Gyakoribb a demencia

A túl sok ülés az agyra is negatívan hat, nagyobb az esély a demenciára . Emellett a stroke, a magas vérnyomás és a magas koleszterin kockázatát is növeli. A nap folyamán végzett gyakorlatok, a rendszeres mozgás sokat segíthet abban, hogy csökkenjen a rizikó.

Csökkenti a mozgás iránti igényt

Hiába gondolnánk azt, hogy a túl sok munkahelyi ücsörgés miatt majd több kedvünk lesz mozogni, edzeni, a valóságban ez éppen ellenkezőleg hat. Pedig azoknak, akik ülő munkát végeznek, a heti javasolt 2-3 óránál lényegesen többet kellene mozogniuk, legalább 7 órát hetente.

Ilyen negatív hatása van a sok ülésnek a szervezetünkre
Egészségünkre nézve számos módon káros a napi több óra ülés

Növeli a diabétesz kockázatát

Aki egész nap ül, annak sokkal nagyobb esélye van arra is, hogy cukorbeteg lesz, és nem csak azért, mert kevesebb kalóriát éget el. A szakemberek úgy gondolják, hogy a hosszan tartó ülés miatt megváltozik az inzulin hatása a szervezetben, azé a hormoné, amely szabályozza a szénhidrát-anyagcserét.

Növekszik a mélyvénás trombózis esélye

A mélyvénás trombózis során kialakul egy vérrög, általában az alsó végtagok valamelyik, nem közvetlenül a bőr vagy a nyálkahártya alatt futó vénájában, amelynek gyakran a túl sok ülés az oka. Ha ez a vérrög elszabadul, akár a tüdőbe is kerülhet, és ott súlyos problémákat okozhat. A mélyvénás trombózis jele lehet duzzanat, a bőr elszíneződése, de nem mindenkinél jelentkeznek ezek a látványos tünetek. Akinek sokat kell egyhuzamban ülnie, annak javasolt időnként néhány perces szüneteket tartania és mozognia, hogy csökkentse a kockázatot.

Súlyos bajt jelezhet a mélyvénás trombózis Amennyiben kialakult már valakinél mélyvénás trombózis, úgy a jövőben nagyobb eséllyel lép fel ismételten a probléma, így igen fontos szerepe van a prevenciónak. Több vizsgálatot is érdemes elvégeztetni. Kattintson a részletekért!

Súlygyarapodást okoz

Az ülőmunka, a túl sok televízió vagy monitor előtt eltöltött idő növeli a túlsúly és az elhízás kockázatát. A rendszeres testmozgás segíthet, hogy szinten tartsuk súlyunkat, de aki ülőmunkát végez, annak érdemes emellett csökkentenie a képernyő előtt töltött időt is.

Fokozhatja a szorongást

Ez főként abban az esetben valószínű, ha az ülőmunka képernyő előtt töltött foglalkozást jelent. Ez ugyanis megzavarhatja az alvási szokásokat, ami fokozhatja a stresszt, aggodalmaskodást, szorongást.

Rosszat tesz a hátunknak

Az ülő helyzet nagyon megerőlteti a gerincet és a nyak izmait, rosszabb esetben gerincferdülést is okozhat. Az ülőmunkát végzőknek ezért fontos, hogy megfelelő székük legyen, amelynek állítható a magassága, és stabilan megtámasztja a hátat. Emellett természetesen be kell tartani azt is, hogy fél óránként legalább egy-két percet felállnak és mozognak.

Visszér

A sok ülés nem csak mélyvénás trombózist okozhat, hanem visszerességet is, amelynek során a vér összegyűlhet a láb valamelyik vénájában: ennek hatására a véna megduzzadhat, megcsavarodhat, fájdalmas csomók keletkezhetnek rajta. A visszerességnek rosszabb esetben ödémásodás, lábszárfekély, vagy akár trombózis is lehet a szövődménye.

Csontritkulás

Azoknál az idősebbeknél, akik sok időt töltenek üléssel, kevésbé aktívak, nagyobb eséllyel alakul ki csontritkulás. Éppen ezért fontos, hogy rendszeresen átmozgassuk csontjainkat még ilyen életkorban is. Ehhez nem kell maratonfutásban gondolkodni, elég a mérsékelt mozgás hetente néhány alkalommal, és kevesebb kanapén töltött idő.

Nagyobb kockázat néhány ráktípusnál

A sokat ülő embereknél megnövekszik a kockázat a vastagbél-, a tüdő- és bizonyos nőgyógyászati rákok kialakulására. Az idősebb nők esetében a mellrák esélyét is növeli a több ülve töltött idő.

Forrás: webmd.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.