A daganatos betegségek körülbelül 40 százaléka megelőzhető!

"Elkerülhető lenne a rákos megbetegedések 40 százaléka, ha az emberek abbahagynák a dohányzást, nem ennének olyan sokat, korlátoznák az alkoholfogyasztásukat, és mozognának rendszeresen" - állítják a szakértők.

Rák - ahogy még sosem látta

"A rák felelős minden nyolcadik halálesetért világszerte. Ez több mint az AIDS, a tuberkulózis, és a malária halálozási aránya együttvéve" - közölte az Egészségügyi Világszervezet. Figyelmeztettek, lényeges változtatások nélkül globálisan a halálozások száma akár 7,6 millióra is növekedhet ebben az évben, míg 2030-ra akár a 17 milliót is elérheti.

"Fertőzés okozza a rákos megbetegedések 21 százalékát. A humán pampillóma, vagy a HPV olyan betegségekért felelősek, mint a méhnyakrák, vagy a hepatitisz fertőzések, amelyek gyomor - és májrákot okozhatnak" - mondták el a Nemzetközi Rákellenes Unió szakértői. Ezek ellen már széles körben elérhetőek a védőoltások a nyugati országokban. A fejlődő országokban azonban ezek nem létező dolgok. A méhnyakrák okozta halálesetek 80 százaléka a szegényebb országokban történik.

Olvassa el a Rák Világnapjára készült cikkünket is!

"A politikai döntéshozók kötelessége, hogy ezek az oltóanyagok mindenhová eljussanak és megmentsék az emberek életét. Az ő feladatuk nevelni és rávezetni a közösségeket arra, hogy változtassanak az életmódjukon, mert ez csökkenti a rák kialakulásának kockázatát" - nyilatkozta Cary Adams, az Unió vezérigazgatója.

Vastagbéldaganat

"Elkerülhetőek lennének a leggyakoribb megbetegedések, mint például a tüdő -, a mell -, és a vastagbélrák, ha az emberek változtatnának az életmódbeli szokásaikon" - mondták a kutatók. A kockázatok csökkentése érdekében a hivatal azt ajánlotta, az emberek korlátozzák az alkoholfogyasztást, ne dohányozzanak, ne töltsenek túl sok időt a napon és próbálják meg fenntartani az egészséges testsúlyukat diéta és mozgás segítségével.

Kiadott egy több lépésből álló programot a Nemzetközi Rákellenes Unió, amelyet a kormány és a lakosság is igénybe vehet a megelőzés érdekében.

Videó, animáció: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.