Neten árulta petesejtjeit egy nő

Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség egy 36 éves nő ellen, aki az interneten árulta a petesejtjeit - közölte a vádhatóság csütörtökön az MTI-vel.

Interneten árulta a petesejtjeit egy nő

A petesejteket megvásárló öt nő ellen az emberi test tiltott felhasználása, illetve annak kísérlete a vád, míg az adományozót ennek a bűncselekménynek a bűnsegédi elkövetésével és csalással vádolják - írta a közleményben Ibolya Tibor fővárosi főügyész.

petesejt eladása, mesterséges megtermékenyítés, bűncselekmény, petesejt, termékenység
A vádlott meddő nőknek ajánlotta fel a petesejtjeit

Pénzt is kért az áldozatoktól

A vádlott 2013-ban és 2014-ben egy internetes portál petesejt-donációval foglalkozó fórumán álnéven hirdette magát, így ismerkedett meg meddő nőkkel, majd felajánlotta nekik a petesejtjét, amelyért több esetben pénzt is kért. Emellett a donációs eljárás során felmerülő költségekre - utazásra, orvosi vizsgálatokra - hivatkozva is kért összegeket.

A nő az így megismert emberek közül néhánynak donációs eljárásban valóban adott petesejtet . Ezekben az esetekben az egészségügyi törvény szerinti rokonsági kapcsolat igazolására többnyire hamis iratokat is készítettek, együtt keresték fel a közjegyzőt.

A vádlott tudta, hogy a biológiai korlátok miatt egyszerre több embernek nem adományozhat petesejtet, így a vád szerint később csupán a sértettek pénzének megszerzése volt a célja - mutatott rá a főügyész.

Miért jár le a nők biológiai órája? Minden nő tisztában van vele, hogy ketyeg a biológiai órája, és minél idősebb, annál nehezebb teherbe esnie. De miért van így? A válasz rendkívül egyszerű. Minden nőnek véges számú petesejt áll a rendelkezésére , idővel pedig ezek egyszerűen kifogynak.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
D-vitamin
Sokan rosszkor szedik a D-vitamint – ez az ideális időpont a szakértők szerint
testszag
6 szag, amellyel a test jelzi a betegséget – Ha ezt érzed, irány az orvos!
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +31 °C
Minimum: +14 °C

Nyugat, délnyugat felől megnövekszik a felhőzet, de ezzel együtt is várható napsütés - a legtöbb a Tiszántúlon. A nap második felében kissé növekvő eséllyel lehet számítani - főképp az északnyugati tájakon - kisebb esőre, záporra, illetve zivatarra, ám várhatóan az ország nagyobb része szárazon marad. Nagy területen élénk, a Dunántúlon és a középső tájakon helyenként erős lesz a déli, délnyugati szél. A zivatarokat viharos széllökések is kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 29 és 35 fok között várható. Késő estére általában 20 és 25 fok közé hűl le a levegő. Ma melegfronti hatásra számíthatunk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Melyik szervünk szűr meg naponta 180 liternyi folyadékot? Teszteld, mennyit tudsz az emberi testről! Minden szervünk nélkülözhetetlen szerepet játszik szervezetünk működésében, mégis számos meglepő érdekességet kevesen ismernek velük kapcsolatban.
kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!