Magyar fejlesztés a meddőség kezelésére

Eredményes gyermekvállalást támogató magyar fejlesztést mutattak be a Boston Biotech Week-en, ahol be is választották a legjobb 12 Startup cég közé.


Amíg világszinten égető probléma a túlnépesedés, addig Magyarországon folyamatosan fogy a népesség. Nem feltétlenül a szándék hiányzik: a WHO felmérései szerint a világon minden hetedik párt érint a meddőség, Magyarországon pedig 120 ezer gyermekre váró pár van.

Pesti István, a P-INVENT Kft. alapítója és Dr. Kósa János molekuláris biológus az általuk a meddőség kezelésére kifejlesztett módszerről beszéltek az ATV Start Plusz című műsorában.

„Első körben egy széles körű státuszfelvételt végzünk a hozzánk forduló párokon, amivel felmérjük az egészségi állapotukat. Ezt követően ezeket az adatokat felhasználva megfelelő életmódot ajánlunk nekik” – mondta Pesti István. Példaként kiemelte: sok nő a fogamzásgátló készítmények szedését követően a szokásosnál hosszabb ideig nem esik teherbe. Ilyenkor a probléma csupán az, hogy a hormonális egyensúly nem állt időben helyre. Van, akit ilyenkor csak egy évnyi sikertelen teherbeesés után küldenek el a megfelelő vizsgálatokra, pedig ennél jóval hamarabb lehetne tenni azért, hogy visszaálljon a hormonális egyensúly.

teherbeesés, meddőség, magzat, fejlesztés, kutatás
Magyar fejlesztés segíthet a teherbeesésen. Fotó: Getty Images

A férfiakkal kapcsolatban hangsúlyozta: ma már egy egyszerű telefonos alkalmazással megállapítható, hogy megfelelő mennyiségű és minőségű spermával rendelkeznek-e. Ez az alkalmazás olyan pontos, hogy kutatásokban is használják.

„Olyan rendszert alakítottunk ki, amely elérhetően és érthetően segít azokon a párokon, akik gyermeket akarnak” – emelte ki Dr. Kósa János.

Az első éves kutatási szakaszt követően a fejlesztés szélesebb körben elérhető verziója már jövő év elején elérhető lesz azok számára, akik sikertelenül próbálkoznak a gyermekvállalással. Ekkortól már ki lehet tölteni majd azt a kérdőívet, aminek alapján feltérképezhető lesz, hogy mi lehet a probléma, esetleg mit érdemes változtatni az életmódon.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +1 °C

Északkelet felől tovább csökken a felhőzet. A déli és nyugati megyékben maradnak tartósan felhős, borult részek, másutt derült vagy gyengén felhős, napos idő valószínű csapadék nélkül. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, északkeleten néhol erős lökések is.A csúcshőmérséklet 8 és 13 fok között alakul. Késő estére 1 és 8 fok közé hűl le a levegő. A hét közepén sem érvényesül fronthatás, továbbra is frontmentes időben lehet részünk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!