Felfüggesztettet kapott a petesejtjeit árusító nő

A tettes vádlott-társait, akik a petesejteket megvásárolták, megrovással büntette a Fővárosi Törvényszék a szerdán kihirdetett elsőfokú ítélet szerint.

A Fővárosi Törvényszék az elsőrendű vádlottat emberi test tiltott felhasználása és más bűncselekmények miatt 1 év 6 hónap, 3 év próbaidőre felfüggesztett börtönre és 817 450 forint vagyonelkobzásra ítélte, míg az ügy többi vádlottja megrovást kapott. Az ügyész és az I., valamint a VII. rendű vádlottak védőinek kivételével valamennyien tudomásul vették az elsőfokú ítéletet, míg az I. és VII. rendű vádlott védői három nap gondolkodási időt kértek.

Többnyire nem is állt fent valós szándék

Ahogy arról korábban portálunk is beszámolt , az elsőrendű vádlott 2013-2014-ben petesejtdonációval foglalkozó internetes fórumokon ismerkedett meg olyan emberekkel, akiknél a fogantatás természetes úton nem következett be : néhányuk esetében részt vett a donációs eljárásban, többnyire azonban nem is állt fenn erre vonatkozóan valós szándék. Utóbbi esetekben a megismertekkel csak elhitette, hogy petesejtjét nekik adományozná, a donációs eljárás fiktív költségeit pedig (mint az utazásét, az orvosi vizsgálatokért fizetendő összeget) előre kérte.

Felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték a petesejtjeit árusító nőt
Az elsőrendű vádlott olyanoknak ajánlotta fel petesejtjét, akiknél a fogantatás természetes úton nem valósult meg

A jelenlegi jogi szabályozás szerint Magyarországon petesejt adományozására csak rokonságon belül van lehetőség, anyagi ellenszolgáltatás igénybevétele nélkül: a jogalkotók ezzel a szervkereskedelmet próbálják meggátolni. A nő vádlott-társai igénybe akarták venni a segítségét, éppen ezért közjegyző előtt hamisan azt állították, hogy rokoni kapcsolatban vannak vele - a harmadrendű vádlott pedig azt is állította, hogy az ötödrendű vádlottal is, aki szintén felajánlotta petesejtjét.

A meddőség sok pár életét megkeseríti. Egyik olvasónk - aki szintén ezzel a problémával küzd -, azt kérdezte szakértőnktől, van-e arra lehetőség hogy a húga hordja ki a magzatot. Szakértőnk válaszából az is kiderül, hogyan zajlik a petesejt adományozás és milyen lelki megterheléssel jár a beavatkozás.

11 alkalommal ajánlott fel donációt

A büntetéskiszabásnál figyelembe vették, hogy a vádlottaknak különböző motivációi voltak az elkövetett cselekmények esetében. Míg az elsőrendű vádlott célja elsősorban anyagi haszonszerzés volt - ezt igazolja, hogy egy éven belül 11 alkalommal ajánlotta fel a petesejt-donációt, amire fizikailag képtelen lett volna -, addig a II., III., IV., V., VI. és VII. rendű vádlottak esetében a bíróság hangsúlyozta, hogy enyhítő körülmény cselekményük motivációja: a gyermekáldás, továbbá a tetemes időmúlás, és az elkövetett cselekmények társadalomra veszélyességének mértéke.

Emellett az elsőrendű vádlott büntetésének kiszabásakor súlyosbító körülményként értékelték a bűnhalmazatot, illetve, hogy anyagi haszonszerzés céljából szorult helyzetben lévő embereket használt ki. Esetében enyhítő körülmény volt a tetemes időmúlás, és hogy kiskorú gyermeket nevel.

Az indoklás szerint ugyan az eljárásban szakértő által is bírált petesejtdonációt is szabályozó egészségügyi törvény nem biztos, hogy kellőképpen korszerű, a bíróságnak jogalkalmazóként nem tiszte a hatályos törvények bírálata, csak betartatásuk. A vádlottak pedig tudatosan vállalták, hogy céljuk eléréséért jogszabályt sértenek, ami a bíróság rosszallását váltotta ki.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
időskor
A pszichológusok szerint ezt jelenti, ha a 70 felettiek elajándékozzák a tárgyaikat
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +11 °C

Az átvonuló hidegfront felhőzete reggel elhagyja a keleti és déli tájakat is. Mögötte ismét napos idő várható felhőátvonulásokkal. Reggelig helyenként még másutt is, napközben viszont már főként az északkeleti harmadban lehet számítani esőre, záporra, illetve egy-egy zivatar is kialakulhat. Az északnyugati szél többfelé megerősödik, néhol viharos széllökések is előfordulhatnak.A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Késő estére 10 és 16 fok közé csökken a hőmérséklet. Hétfőn markáns hidegfronti hatás alakítja időjárásunkat, így a frontérzékenyek nehéz napra számíthatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!
kvíz
Mutatunk 10 képet: kitalálod, milyen állatot ábrázol? – Ez a kvíz az igazi állatbarátokat is próbára teszi Felismered az állatokat, ha csak egy-egy apró részletet látsz belőlük? Íme néhány megtévesztő kérdés, csak a legkifinomultabb állatrajongóknak megy a 10/10!