Akár ennyi lombikbébi-kezelés is lehetne

Idén több mint 13 ezer lombikbébi-kezelést támogat az egészségbiztosító a 2017-es 6700 közfinanszírozott ellátás után - a kórházak viszont nem tudták kellően kihasználni a lehetőséget.

Több mint 7000 kezelést végeztek magánintézményekben

A hazai állami és magánintézményekben összesen 7656 lombikbébi-kezelést végeztek tavaly a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) finanszírozásával, 2016-ban 6793-at, a beavatkozásokból pedig csaknem négyezer nem állami intézményben történt - írja a Világgazdaság .

Akár ennyi lombikbébi-kezelés is lehetne
Idén több mint 13 000 lombikbébi kezelést támogatnak (Fotó: 123rf)

Akár a gyermekvállalást fontolgató párok ötödénél is előfordulhatnak meddőségi problémák. Többségükön ugyanakkor képesek segíteni az orvosok a rendelkezésükre álló kezelési módszerekkel. Mikor kell orvoshoz fordulni? Kattintson!

A lap érdeklődésére a NEAK elmondta, hogy idén összesen 6,05 milliárd forint jut lombikbébi-eljárásokra, míg e célra tavaly 4,8 milliárd, 2016-ban és 2017-ben pedig 2,5 milliárd forint állt rendelkezésre. Tavaly csaknem 700 millió forinttal nőtt a meddőségi kezelésekhez szükséges gyógyszerek ártámogatása is, amelyre az érintettek több mint 810 millió forintot költöttek, míg a NEAK-támogatás meghaladta a 2,8 milliárd forintot.

Ragaszkodnak a saját orvosukhoz

"A hazai meddőségi kezelések száma nem változott jelentősen 2017 októbere óta, amióta a korábbi 6700-ról több mint duplájára emelték a NEAK-finanszírozású lombikbébi-eljárások számát" - mondta a lapnak Török Attila, a Magyar In Vitro Fertilizációs Társaság elnöke, a tapolcai Pannon Reprodukciós Intézet intézményvezetője is. A szakember szerint azonban hiába nőtt idén a teljesítményvolumen-korlát (tvk) 13 692-re, a betegek olyan intézményt választanak, amelyben a saját orvosuk dolgozik - többnyire magánegészségügyi szolgáltatót.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A köd és a rétegfelhőzet a Dráva mentén, valamint a Tiszántúlon az éjszaka első felében átmenetileg terjeszkedésnek indulhat, illetve északkeleten lehet borongós az idő, másutt még zömmel derült vagy gyengén felhős lesz az ég. Az éjszaka második felében szakadozott hidegfronti felhőzet halad át felettünk. Csapadékra általában nem kell számítani, de az északkeleti, keleti határ mentén egy-egy hózápor nem kizárt. Az északnyugati szél egyre nagyobb területen megerősödik, elsősorban a magasabban fekvő részeken viharos széllökések is előfordulhatnak - a Bakonyban akár a 90 km/h-t is elérhetik.Késő estére -5 és +1 fok közé csökken a hőmérséklet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -3 és +1 fok között alakul, de kiemelten Borsod szélárnyékos részein ennél több fokkal hidegebb is lehet. A szél feltámadásával több helyen enyhül majd az idő. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!