Alsóneműt ilyen gyakran kellene cserélni

Míg sokaknak az a természetes, hogy mindennap tiszta bugyit vagy alsónadrágot vesznek fel, vannak emberek, nem is kevesen, akik napokig ugyanazt az alsóneműt hordják. De milyen gyakran kellene cserélni, és mi történik, ha kevesebbszer váltunk, mint szükséges?

Már gyerekkorunkban megtanítják nekünk, hogy az alsónemű azon ruhadarabok közé tartozik, amelyet célszerű minél gyakrabban a szennyeskosárba hajítani. Éppen ezért érdekes, hogy egy néhány éve készült kutatásból például az derült ki, hogy a megkérdezett kétezer amerikai közel fele kétnaponta vagy még ritkábban cserél bugyit, alsónadrágot. „Én három napig viselem ugyanazt a boxert, így sokkal egyszerűbb, hiszen kevesebb a mosnivaló, és őszintén szólva sokszor el is felejtkezek róla” – mondta az egyik válaszadó, a 21 éves, kollégista Kellen.

Változó, ki milyen gyakran cserél alsóneműt.
Változó, ki milyen gyakran cserél alsóneműt. Fotó: Getty Images

A koszos fehérnemű kórokozók táptalaja lehet

Dr. Marisa Garshick bőrgyógyász viszont arra figyelmeztet, hogy bár környezetvédelmi szempontból valóban előnyösebb a kevesebb mosás, ha az egészségünkről van szó, igenis önzőnek kell lenni. „A koszos fehérnemű tökéletes környezetet biztosít a baktériumoknak és gombáknak, amelyek aztán fertőzéseket okozhatnak. Nem beszélve arról, hogy a bugyi vagy alsónadrág gyakran széklettel szennyezett, ami szintén nem egészséges” – ezt a riasztó információt már dr. Sherry A. Ross szülész-nőgyógyász tette hozzá.

A nem megfelelő intim higiénia pattanások kialakulásához is hozzájárulhat a kényes területen. A többször hordott alsónemű magába gyűjti az izzadságot, piszkot, illetve a különféle kórokozókat, és mivel a szennyezett anyag közvetlenül érintkezik a bőrrel, csúnya bőrhibákat okozhat - mondja dr. Garshick. Minél tovább viselünk egy alsóneműt, annál nagyobb a veszélye annak, hogy irritációt, fertőzést tapasztalunk a nemi szervek környékén, így dr. Ross.

Milyen gyakran kell cserélni?

Dr. Garshick szerint egyértelmű, hogy mindennap tiszta alsóneműbe kell bújni, vannak azonban helyzetek, amikor az ennél gyakoribb csere is indokolt lehet. Ha nagyon leizzadtunk, például edzés után, vagy ha eláztunk egy nagy eső során, váltsunk bugyit, alsónadrágot, de ugyanúgy célszerű ezt megtenni, ha az alsónemű széklettel, menstruációs vérrel szennyezett, esetleg valamilyen intim fertőzéssel küzdünk.

Így válasszunk fehérneműt
Számtalan fazonú és anyagú fehérnemű elérhető ma már az üzletekben. Ezek között azonban nemcsak esztétikai és kényelmi szempontok alapján érdemes válogatni.

Természetesen bárkivel előfordulhat, hogy nincs lehetősége a mindennapi cserére, vagy valamilyen oknál fogva elfelejt tiszta fehérneműt húzni. Dr. Garshick szeretne mindenkit megnyugtatni, hogy ha ez nem rendszeres, akkor nem veszélyeztetjük vele az egészségünket. Amennyiben azonban gyakorlattá válik, a fentebb említett, nem túl kellemes következményekkel, előbb vagy utóbb, de mindenképpen számolnunk kell. A szakember végezetül azt tanácsolta, részesítsük előnyben a pamut anyagból készült, nem túl szoros darabokat, amelyek hagyják lélegezni az intim területet, így még kisebb a veszélye annak, hogy valami baj történik odalent.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Közepesen vagy erősen felhős ég mellett többórás napsütés valószínű. A Dunától keletre néhol futó zápor esetleg előfordulhat. A Dunántúlon az északi szelet élénk, időszakosan erős széllökések is kísérhetik, a Dunától keletre azonban gyenge marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 21 fok között várható.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!