Miért hisszük, hogy a hazaút mindig gyorsabb?

Legyen szó akár egy kirándulásról, üzleti útról, vagy csupán a mindennapi munkába járásról, utólag gyakran érezhetjük azt, mintha az odaút több ideig tartott volna, mint a dolgunk végeztével hazatérni, noha az útvonal - és így a távolság is - mindkét alkalommal azonos volt. A különös jelenség a tudomány előtt sem ismeretlen. Mutatjuk, mi lehet rá a magyarázat.

A 2018-ban elhunyt Alan Bean amerikai asztronauta volt a negyedik ember a történelemben, aki a Hold felszínére lépett. Bean az Apollo 12 küldetés tagjaként jutott el a Földhöz legközelebbi égitestre, egy későbbi interjúban pedig a többi között arról számolt be, amikor a holdutazással kapcsolatos tapasztaltairól kérdezték, hogy a hazaút sokkal rövidebbnek tűnt számára, mint a feljutás. Bár igaz, hogy az expedíció visszaútja ténylegesen is mintegy 12 százalékkal kevesebb ideig tartott, az űrhajós szavaiból az szűrhető le azonban, hogy az általa megfogalmazott érzésben jócskán szerepet játszott az úgynevezett visszaúteffektus.

Vajon az állatok is képesek érzékelni az idő múlását?

De mi is az a visszaúteffektus? Mint azt David Ludden, a Georgia Gwinnett College pszichológus professzora a PsychologyToday.com oldalán megjelent 2020-as cikkében írja, szervezetünk működését számos belső óra teszi harmonikussá. Szívünk stabil ritmusban dobog, testfunkcióink pedig általában véve egy jól leírható napi ciklikusságot követnek. Ahhoz képest viszont, hogy milyen precízen mérik az időt belső biológiai folyamataink, tudatunk időérzékelése már sokkal pontatlanabb, illetve nagyban befolyásolja azt aktuális hangulatunk. Van, amikor szinte repül velünk az idő, míg más élethelyzetekben azt érezzük, alig-alig vánszorognak a percek, miközben várunk valamire. A pszichológusokat régóta foglalkoztatja, pontosan hogyan működik a szubjektív időérzékelés, amelynek a visszaúteffektus egy kifejezetten izgalmas kivetülése.

Utazás során a hazaút sokszor rövidebbnek tűnhet, mint az odaút
Utazás során a hazaút sokszor rövidebbnek tűnhet, mint az odaút. Fotó: Getty Images

Nem számít, ismerjük-e az utat

A területen zajló kutatások egyik úttörője a holland Niels van de Ven, a Tilburgi Egyetem kutatója, aki munkatársaival közösen három különálló kísérlet eredményeiről is beszámolt 2011-ben a Psychonomic Bulletin & Review című folyóiratban megjelent tanulmányában. Van de Ven nemcsak arra kereste a választ, hogy valóban létezik-e a jelenség, hanem azt a közkeletű feltevést is igyekezett tesztelni, hogy vajon a visszaút látszólagos rövidsége annak köszönhető-e, hogy az utazók immár jobban ismerik az útvonalat. A visszaúteffektus egyik lehetséges magyarázata szerint ugyanis időérzékelésünk lelassul, amikor valamilyen addig ismeretlen és kiszámíthatatlan élménnyel találkozunk. Ennek következménye lehet, hogy az odaút tartama hosszabb érzetet kelt, mint a visszaúté, amikor már kevesebb újdonsággal szembesülünk.

Van de Ven ugyanakkor úgy vélte, valami más állhat inkább a háttérben. Példaként említette, hogy repülőgépen utazva is rövidebbnek tűnhet a hazaút, holott a gépen nem sok inger éri az embert, jellemzően csak az eget és a felhőket látjuk az ablakon kitekintve. Ilyen értelemben tehát nem juthatunk túl sok felismerhető támponthoz, amely visszafelé segítséget nyújtana az útvonal felidézéséhez. A holland szakember vezette kutatócsapat a probléma feltárása érdekében először 69 utas körében végzett kérdőíves felmérést, akik mindannyian egy egynapos buszos kirándulásról tértek vissza. A válaszadók zöme hosszabbnak érezte az odautat, függetlenül attól, hogy saját bevallásuk szerint mennyire találták visszafelé már ismerősebbnek az útvonalat.

A második kísérletben közel száz friss egyetemista bevonásával végeztek el egy kísérletet egy gólyatáborban. A hallgatókat több csoportba osztották, akiknek aztán egy kisebb kerékpártúrát kellett teljesíteniük. Az egyik csoport tagjai külön-külön útvonalon mentek el a célállomáshoz, majd onnan vissza a bázisra, míg egy másik csoport ugyanazt az utat tette meg oda és vissza. Volt két kontrollcsoport is, amelyek a két, egyébként egyenlő hosszúságú útszakasz valamelyikén haladtak csak végig egyszer. Minden egyetemistának meg kellett becsülnie, mennyi ideig tarthatott az általa teljesített etap. Az így kapott eredmények itt is azt mutatták, hogy a visszautat rövidebbnek élték meg a résztvevők, és ami igazán meglepő, hogy ez erősebben jelentkezett azoknál, akik ugyanazt az útvonalat járták be oda és vissza is, mint azoknál, akik más úton mentek vissza a célállomásról a táborba.

A vizsgálat harmadik lépcsőjét egy kontrollált laborkísérlet jelentette, ahol több mint száz önkéntessel nézettek meg két videót a kutatók. A fejkamerás felvételeken azt lehetett látni, ahogy egy biciklis otthonról elteker egy ismerőséhez, majd onnan vagy ugyanarra, mint amerről jött, vagy egy másik úton megy haza Az útvonal hossza és ideje mindkét esetben azonos volt, ennek ellenére az alanyok hosszabbnak értékelték az odautat. Erre ráadásul annak sem volt érdemi kihatása, hogy a biciklis melyik úton ment haza a barátjától. Van de Ven csapata szerint mindebből arra következtethetünk, hogy a visszaúteffektus valójában nem abból ered, hogy hazafelé mennyire ismerős már az út. A kísérletek eredményei alapján sokkal inkább azt valószínűsítették a kutatók, hogy utazás előtt hajlamosak vagyunk optimistán megbecsülni magunkban az előttünk álló út hosszát, hogy aztán menet közben ráébredjünk, mennyivel tovább tart valójában, mint reméltük. Amikor aztán visszaindulunk, már számítunk arra, hogy hosszú lesz az út, ahogy azonban a kezdeti optimizmusunkban is csalódtunk, ú gy ez a fajta pesszimizmus is túlzónak tűnik utólag.

A kezdeti izgatottság lehet a titok nyitja

Mint azt megírtuk, a japán Kiotói Egyetem kutatóinak egy 2015-ös tanulmánya szintén hasonló eredményeket hozott, mint a Niels van de Ven-féle kísérletek, kiegészítve azokat azzal, hogy a visszaúteffektus inkább csak egy utólag fellépő érzet, azaz nem menet közben jelentkezik a szubjektív időérzékelésben. Ezzel szemben egy újabb, 2020-ban a Social Psychological and Personality Science című folyóiratban publikált tanulmány szerzői egészen más magyarázattal álltak elő a jelenségre. Zoey Chen, a Miami Egyetem pszichológusa és munkatársai szerint ugyanis az utazások várható időtartamára vonatkozó szubjektív becslések pontatlansága nem nyújt kielégítő választ minden felmerülő kérdésre. Elég csak arra gondolni, hogy iskolába, munkába járva nagyjából mindig ugyanazt az utat tesszük meg, tehát pontosan ismernünk kell a hosszát, mégis hosszabbnak tűnhet reggel bejutni, mint este haza. Emellett akár a hazaút is végtelen hosszúságúvá válhat, ha például a szomszédunk azzal hív fel, hogy ég a garázsunk otthon.

Chen és kollégái szerint a visszaúteffektus kulcsát a várakozás jelenti. Egy utazás két szakasza jellemzően különböző mértékű várakozással tölti el az embert. Amikor például nyaralni indulunk, sokkal izgatottabbak vagyunk, mint amikor a vakáció végeztével haza kell térnünk a hétköznapi életünkhöz. De még reggel a munkahelyünkre igyekezve is az előttünk álló napi teendők megtervezése uralhatja a gondolatainkat. A várakozás így vagy úgy, de izgatottabbá tesz, ezáltal éberebbé válunk tőle. A felfokozott izgalom és éberség pedig a szubjektív időérzékelésünket is lassítja. A hollywoodi filmekben sokszor lassítva láthatjuk a leglátványosabb akciójeleneteket, például azt, ahogy két autó összeütközik. Ha pedig valaki átélt már hasonló balesetet, tudja, hogy ez általában a valóságban mintha lassítva történne - vagy legalábbis úgy érzékeljük. Itt érdemes visszacsatolni arra, hogy a visszaúteffektus is csupán a szubjektív időérzékelés egy kivetülése.

Hipotézisük helyességének ellenőrzésére Chen és munkatársai szintén elvégeztek egy kísérletet, méghozzá egy virtuális utazásra alapozva. A kísérletbe bevont önkénteseknek egy online kérdőívet kellett kitölteniük, amely közben egy videót is megnézettek velük egy másik weboldalról. A videó elindulása előtt egy üres lap jelent meg a böngészőben, amelynek közepén a betöltést jelző karika 15 másodpercig forgott körbe-körbe. Miután a videó véget ért, újból a betöltő képernyő jelent meg 15 másodpercre, majd folytatódott a kérdőív kitöltése. A kísérlet végén arra kérték a résztvevőket, hogy becsüljék meg, mennyi ideig tartott, mire betöltött a videó, majd utána a kérdőív. Különbséget jelentett, hogy a kísérleti alanyok egyik fele előzetesen azt az információt kapta, hogy egy nagyon vicces videót fog látni, amelyet általában élvezni szoktak az emberek. A másik csoport tagjaira ezzel szemben egy bevallottan unalmas, kevésbé kedvelt felvétel várt.

A videó utáni betöltést mindkét csoport rövidebbnek értékelte, mint az azt megelőzőt. Azok azonban, akik a vicces videót látták, még a többi résztvevőnél is számottevően hosszabbnak becsülték meg az első betöltő képernyő időtartamát. Mindez alátámasztani látszik, hogy aki bármilyen utazásra nagyobb várakozásokkal, izgatottabban indul el, annál erősebben jelentkezik a visszaúteffektus. Ahogy például Alan Bean is alighanem izgulhatott amiatt, hogy sétálhat majd egyet a Holdon, ezáltal örökre beírva a nevét a történelemkönyvekbe.

)
Könnyedén az allergia tüneteivel szemben (X)

Frontérzékeny? Vírus stresszes?

Gyors segítség a szakértőtől!
Személyre szóló, gyógyszer nélküli gyógymódok az Európai Unió és a Magyar Állam támogatásával!
Headache illustration
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +26, +32 °C
Minimum: +11, +18 °C

A napsütés mellett többször megnövekszik a felhőzet, a több és vastagabb felhő a Dunántúlon ígérkezik. Nagyobb eséllyel itt alakul ki eső, zápor, zivatar. Élénk lesz az északnyugati szél, 23, 30 fok között alakul a legmagasabb hőmérséklet. Csütörtökön frontmentes idő lesz, de a nagy napi hőingás több panaszt is okozhat. A vérnyomás-ingadozás mellett a fejfájás szintén gyakori tünet lehet, a fokozottan érzékenyeknél pedig a görcsös bántalmak felerősödése is várható. Markáns hatások azonban nem érvényesülnek, a hőségmentes idő jót tesz az alvásnak és a pihenésnek. A Dunántúlon kissé változékonyabb idő lesz, ott ingadozhat a hőérzet. A légszennyezettség alacsony, alig változik. A légnyomás alig változik.

Egészséget befolyásoló hatások: