Minden esetben első teendőnk a fájdalom enyhítése nem gyógyszeres eszközökkel. Ezek az eszközök az enyhébb fájdalom enyhítésére otthoni kezelésként alkalmazva sokszor elegendőek, de az erősebb fájdalom csillapítására sok esetben nem elégségesek, ezért betegeinknek gyógyszeres kezelésre is szükségük van.
A mozgásszervi betegek döntő többségének, függetlenül a betegség okától, leggyakoribb és legkínzóbb panasza a fájdalom. Egy Európára kiterjedő vizsgálat szerint a vizsgálat évében a lakosság egyharmadának volt tartós - legalább két hétig tartó - testi fájdalma. A fájdalom leggyakrabban a mozgásszerveket érintette.
A diagnózis tisztázása és az okot megszüntető vagy enyhítő terápia mellett a tünetek enyhítése a kezelőorvos kiemelt feladata. Ez indokolja, hogy a fájdalom hatékony csillapításával külön, önmagában is kell foglalkozni. A különböző felmérések szerint a betegek mintegy 20 százaléka nem elégedett az orvos által megfelelőnek tartott fájdalomcsillapítás mértékével.
Minden esetben első teendőnk a fájdalom enyhítése nem gyógyszeres eszközökkel. Ezek az eszközök az enyhébb fájdalom enyhítésére otthoni kezelésként alkalmazva sokszor elegendőek, de az erősebb fájdalom csillapítására sok esetben nem elégségesek, ezért betegeinknek gyógyszeres kezelésre is szükségük van.
A mozgásszervek lokalizált megbetegedése esetében a gyógyszeres kezelés legegyszerűbb eszköze a különböző kenőcsök, gélek, krémek, pakolások alkalmazása. Ezek hatástalansága vagy nem lokalizált fájdalom esetében szájon át történő vagy injekcióban bevitt gyógyszeres kezelésre van szükség. A különböző erősségű gyógyszercsoportokat lépcsőzetesen emelt dózisokban kell adni. Az első lépcsőben paracetamolkészítményeket, ezek hatástalansága esetén nem szteroid gyulladáscsökkentőket kell adni, majd enyhe és végül erős hatású "kábító" fájdalomcsillapító alkalmazására is sor kerülhet.
Az első és második lépcsőben alkalmazandó fájdalomcsillapító gyógyszerek egy része recept nélkül is kapható (2. táblázat), ezért érdemes áttekinteni a készítmények szedésével kapcsolatos alapvető tudnivalókat.
Az egészségtudatos életvitel részeként örvendetes jelenség, hogy a betegek egyre többet szeretnének megtudni a kezelőorvosuktól a gyógyszerekről, különösen akkor, ha tartósan szedniük kell azokat.
Bármely gyógyszer szedése mellett jelentkező panasz értékelése olykor nehéz feladat abból a szempontból, vajon a tünet összefüggésben van-e a szer szedésével. Az esetek egy kis részében ez az összefüggés egyértelmű (például allergiás bőrkiütés), de sok esetben - nem jellegzetes tünetek jelentkezésekor (fáradtság, alvászavar vagy éppen aluszékonyság) - ez az összefüggés nehezen igazolható. Értelemszerűen a mellékhatások kezelése és értékelése orvosi feladat. Az önkezelés során kevesebb figyelmet fordítanak arra, hogy a készítményeket a javasolt adagolásban kell szedni, azaz az aluldozírozás hatástalanságot, a túldozírozás mellékhatások fellépését okozhatja.
Az orvos által rendelt fájdalomcsillapítók túlnyomó többsége a második lépcső gyógyszereiből áll, azaz nem szteroid gyulladáscsökkentő szer. Az orvosok által rendelt gyógyszerek mintegy 5 százaléka tartozik ebbe a gyógyszercsoportba. Mivel sokan és gyakran használják ezeket a készítményeket, érdemes részletesebben szólni róluk. A közös bemutatásukat - különböző öszszetételük ellenére - megkönnyíti, hogy azonos a hatásmechanizmusuk, és lényegében azonos a mellékhatásprofiljuk. Valamenynyi készítmény elsősorban a gyulladásban kulcsszerepet játszó enzimet - a ciklooxigenázt - gátolja. Ebből következik gyulladáscsökkentő, következményeként fájdalom- és lázcsillapító hatásuk. A ciklooxigenáz enzimnek két formája van: az egyik (COX-1) lényegében a szervezet belső egyensúlyának fenntartásában vesz részt, míg a másik (COX-2) néhány élettani folyamatban, valamint a gyulladásban és szövetregenerációban. Mivel a nem szteroid gyulladáscsökkentők mindkét enzimet, de különböző mértékben gátolják, ezért mellékhatásaik is eltérőek.
Nagyon leegyszerűsítve: a hagyományos - döntően a COX-1 enzimet gátló - szerek leggyakrabban a gyomor-bél rendszerben okoznak mellékhatásokat (gyomorégés, hányinger, ritkábban gyomorfekély, vérzés, perforáció). Az új - döntően csak a COX-2 enzimet gátló - készítmények a szív-, érrendszeri betegeknél gátolják a szervezet öngyógyítását, és ezáltal súlyos érrendszeri mellékhatásaik (szívizominfarktus, agyérgörcs, stroke) lehetnek.
Az előbbiekből következik, hogy ezeket a gyógyszereket tartósan - több hétig - csak rendszeres orvosi ellenőrzés mellett szabad szedni, s a készítményt szedőknek jelezni kell orvosuknak mindazokat a problémákat, új tüneteket, melyek a kúra alatt jelentkeztek. A gyógyszerek forgalomba hozatalát engedélyező hatóságok (nálunk az Országos Gyógyszerészeti Intézet) folyamatosan értékeli azokat a bejelentéseket, amelyek az ilyen, sokak által szedett gyógyszerek szedése kapcsán érkeztek, s amennyiben az adott gyógyszer szedése mellett bizonyos mellékhatások az előírások betartása ellenére is halmozottan jelentkeznek, intézkedik a szer forgalmazásának megszüntetéséről. Az elmúlt évtizedekben ilyen intézkedésre többek közt nem szteroid gyulladáscsökkentők esetében is sor került.
A biztonságossági előírások szigorodásával párhuzamosan jelentősen csökkent az új molekulák bevezetése a gyakorlatba. A bevezetés feltétele nemcsak az eddigi hatóanyagokhoz hasonló vagy annál nagyobb hatékonyság, hanem a kevesebb és veszélytelenebb mellékhatásprofil. Mivel a mozgásszervi betegek jelentős része idős, gyakran szenvednek más betegségben is (szív-, érrendszeri, anyagcsere-betegségek, gyomor-bél rendszeri betegségek), ezért az előírások szerint a gyártóknak ezekben a veszélyeztetett csoportokban is ki kell mutatniuk az új szer hatékonyságát és főleg veszélytelenségét. Mindezek alapján a gyógyszerpiacon megjelenő újabb, nem szteroid gyulladáscsökkentőket az előző (régebben alkalmazott) szerekhez képest hasonló hatásosság, de nagyobb biztonság jellemzi.
A fájdalomcsillapításnak az onkológiában szerzett tapasztalatai és ennek nyomán újabb - kevesebb mellékhatással járó - szerek felfedezése, valamint a nem daganatos betegségekben is jelen lévő fájdalomcsillapítás iránti igény kielégítése eredményezte azt, hogy a kábító fájdalomcsillapítók alkalmazása is teret nyert a mozgásszervi eredetű fájdalmak enyhítésében. Ezek alkalmazására csak az előbbiekben említett szerek hatástalansága esetében kerülhet sor, ha nincs ellenjavallat ezekkel a gyógyszerekkel szemben.
A mozgásszervi betegek fájdalomcsillapítása az elmúlt évtizedekben sokat javult, de úgy a hatásosság, mint a biztonság terén további előrelépés szükséges az újabb szerek bevezetésével. Addig is a betegek biztonságát és az elérhető legjobb fájdalomcsillapítást az új - fentebb részletezett - stratégia betartásával el lehet érni. Az orvosok magatartását kezelési ajánlások segítik. Ezeknek az adott betegre történő alkalmazása a kezelőorvos feladata, de a sikeres és mellékhatás nélküli kezeléshez a beteg együttműködése is szükséges.
A szerző a Semmelweis Egyetem ÁOK, Budai Irgalmasrendi Kórház professzora
(2007.06.13. 10:37)
Prof. dr. Géher Pál - Világgazdaság
