Marihuánás tabletta az új fájdalomcsillapító

A tablettába zárt marihuána hatóanyag éppen olyan hatékony fájdalomcsillapító lehet, mint a füstölés útján bevitt THC, sőt tovább tart a hatása, és nem eredményez túlzott dezorientációs érzetet - áll egy friss tanulmányban.

Az orvosi marihuána jelenleg az Amerikai Egyesült Államok 18 államában és Washington egy részén legális. Kérdőíves kutatások szerint többnyire fájdalomcsillapításra alkalmazzák a szakértők, ám vizsgálatok szerint vegyes eredménnyel. Egyes vélemények alapján éppen olyan hatékony, mint a kodeinhez hasonló enyhe ópiátok, míg mások úgy vélik, erősebbé teszi a panaszokat.

A kérdés tisztázására a New York-i Szerhasználati Kutatóközpont munkatársai szembeállították az elszívott és a tabletta formában - azaz dronabinolként - adagolt tetrahidrocannabinol hatását. Az Élelmiszer- és Gyógyszerfelügyeleti Hatóság (FDA) által regisztrált dronabinolt 1985 óta használják rákos és AIDS-es betegek émelygésének és étvágycsökkenésének csillapítására.

Az öt részből álló kísérleti sorozat idején a páciensek kaptak egy kapszulát, majd 45 perccel később elszívtak egy cigarettát. A kapszulák placebót tartalmaztak, vagy pedig 10, illetve 20 milligramm dronabinolt. A cigarettákat az Egyesült Államok Szerhasználati Intézete készítette standardizált THC-tartalommal vagy anélkül. Egyik beteg sem kapott kettős adagot. A résztvevők nem tudták, melyik csoportba tartoztak. A kísérleti sorozat részei között legalább két nap telt el, és a résztvevőket arra utasították, hogy ne dohányozzanak a vizsgálat előtti éjszakán.

A kísérletek idején a résztvevőknek kevéssel fagypont feletti hőmérsékletű vízbe kellett tenniük a kezüket. A szakértők mérték, hogy mennyi idő múlva jelentkezett náluk fájdalomérzet, illetve mennyi ideig voltak képesek elviselni azt, mielőtt kirántották volna a kezüket a vízből. A betegek kérdésekre is válaszoltak, például arra, hogy milyen intenzív volt a fájdalom, vagy mennyire érezték magukat dezorientáltnak. Az eredményekből kiderült, hogy a tabletták éppen olyan hatékonyak voltak fájdalomcsillapításra, mint a cigaretta. A legerősebb hatóanyag-tartalomnak köszönhetően átlagosan 12-13 másodperccel hosszabbodott a résztvevők fájdalomtűrése, amikor hideg vízbe nyúltak - azokhoz képest, akik placebót kaptak. Maguk a résztvevők is alacsonyabb fájdalomérzetről számoltak be a cigaretta és a legnagyobb dózisú tabletta után.

A két beviteli módszer közötti legnagyobb különbség a hatás hosszában és a dezorientációs érzet meglétében mutatkozott. A cigaretta hatása az elszívás után 15 perccel érte el a csúcspontját, és relatíve gyorsan elmúlt. A tabletták később kezdtek hatni, de 3-4 órán keresztül érződött a fájdalomcsillapítás. A tabletta emellett enyhébb dezorientációt eredményezett, mint a cigaretta.

"Krónikus fájdalom esetén napi több füstölésre van szükség a cigaretta használatával, és ez nem mindenki számára örvendetes" - magyarázta Ziva Cooper professzor, a Kolumbia Egyetem neurobiológusa, aki hozzátette: a dohányzás útján történő bevitel a tüdőrák kockázatát is növelheti.

A tabletta használata körülbelül 156.000 forintnak megfelelő összegbe kerülne, ami az előnyöket mérlegelve alig haladja meg a napi két szál cigaretta 118.000 forintos költségét. Az eredmények a című szakfolyóiratban jelentek meg.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

elhízás
Fogyasztószerek Magyarországon: ez az 5 gyógyszer érhető el ma az elhízás ellen – Mutatjuk, mit tudnak
rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
hasnyálmirigy
Ebből tudhatod, hogy a hasnyálmirigyed már nem sokáig bírja
szemproblémák
Apró pöttyöket vagy úszó szálakat látsz a szemed előtt? Ez állhat a háttérben
demencia
Ennél a vércsoportnál nagyobb a demencia rizikója
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +11 °C
Minimum: +4 °C

A változó vastagságú és mennyiségű felhőzet mellett általában több-kevesebb napsütés valószínű, majd délután északkelet felől fokozatosan vékonyodik a felhőzet. Elszórtan várható eső, zápor, jégdara, akár zivatar is. Az északi, északkeleti szél többfelé élénk, a nap első felében a Nyugat-Dunántúlon, majd estétől néhol északkeleten erős lehet.A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 10 és 15 fok között valószínű, de a tartósan borult tájakon ennél pár fokkal hűvösebb maradhat az idő. Késő estére 3 és 8 fok közé hűl le a levegő. Egy kellemes, frontmentes tavaszi hét után ma hidegfront alakítja az orvosmeteorológiai helyzetet, ami az érzékenyeknél kellemetlen panaszokat okozhat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!
kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!