Égési fájdalom csillapítása otthon

Az enyhe (tehát első- vagy másodfokú) égési sérülések nagyon fájdalmasak, de mi magunk sokat tehetünk azért, hogy csökkentsük a kellemetlenségeket.

Pontokba szedtük, mi a teendő égési sérülés esetén.

1. Mekkora a baj?

Először is fontos, hogy biztosak legyünk abban, hogy az égés nem igényel kórházi kezelést. Feltétlenül forduljunk orvoshoz, ha a felületes (első- vagy másodfokú) égési sérülés nagyobb, mint a tenyerünk, illetve ha az arcon, nagy ízület (pl. térd vagy váll) fölött vagy a nemi szervek tájékán helyezkedik el. A mélyebb (tehát harmad- vagy negyedfokú) égési sérülésekhez mentőt kell hívni. Az is meglehet, hogy a kezdetben enyhének tűnő sérülés egyre jobban fáj, majd vörös és duzzadt lesz: ilyen esetekben is irány az orvos.

2. A seb hűtése

Tartsuk a sebet hideg folyóvíz alá legalább 10-15 percig. Vigyázzunk arra, hogy a víz ne legyen túlságosan hideg, a jeget pedig felejtsük el. Ez jól lehűti a sebet , csillapítja a fájdalmat, és megóvja a mélyebben lévő szöveteket a további károsodástól. A népi gyógyászat által ajánlott zsiradékot és tejfölt viszont kerüljük el.

3. A seb lefedése

Fontos, hogy tiszta, lehetőleg steril, nem szálasodó anyaggal (tehát ne vattával) fedjük le a sérülést. A legmegfelelőbb erre a célra gyógyszertárakban kapható teljesen steril gézlap vagy kötszer. Így nem fertőződik tovább a seb.

Az égési sérüléseket óvatosan kell kötözni
Az égési sérüléseket óvatosan kell kötözni. Fotó: iStock

4. A hólyagok kezelése

Másodfokú égési sérülés esetén kis hólyagok jelennek meg a bőrfelszínen. Ezek lefedik és védik a sebet, otthon magunknak semmiképpen ne nyomjuk ki őket. (Ezt csakis orvos teheti meg, steril körülmények között.)

5. Helyi fájdalomcsillapítás

Az elsőfokú égési sérülés 5-8 nap, a részleges mélységű másodfokú pedig 1-2 hét alatt múlik el. A folyamat során gyógyul a seb, egyre kevésbé fog fájni. A kellemetlenségeket csökkenthetjük különböző gyógyhatású kenőcsökkel és spray-kel is. Választhatunk gyógynövényekből, például aloe verából, körömvirágból készült krémeket is.

A leggyakoribb hétköznapi sérülések általában kisebb sebek, horzsolások, amelyeket saját magunk is el tudunk látni. A sebgyógyulási időszak azonban számos kellemetlenséggel járhat együtt, ezért érthető, ha szeretnénk gyorsan és hegek nélkül túljutni rajta.

6. Gyógyszeres megoldások

Az égési sérülések okozta fájdalom csökkentésére beszedhetünk vény nélkül kapható fájdalomcsillapítókat, melyeknek hatóanyaga lehet például ibuprofen vagy acetaminofen. A gyógyszer kiválasztásához kérjük orvos vagy gyógyszerész segítségét.

+1 Megelőzés

Az égési sérülések általában otthoni balesetek következményei, ezért próbáljunk megelőző intézkedéseket tenni: legyen a házban füstérzékelő, a konyhában és a gépkocsiban tartsunk porral oltó készüléket. Fontos, hogy a kigyulladt olajat fedővel vagy konyharuhával oltsuk el, semmiképpen ne öntsünk rá vizet. Ha gyerekünk van, még fontosabb az elővigyázatosság: semmiképpen ne tartózkodjon felügyelet nélkül a konyhában, tartsuk távol tőle a gyufát, és mindig ellenőrizzük a fürdővíz hőmérsékletét fürdetés előtt.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Nagyrészt derült idő várható, foltokban pára, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Hazánk északkeleti felén késő estig, a Dunántúlon helyenként az éjszaka második felében élénkülhet meg olykor a keleti, északkeleti szél.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -5 és +1 fok között alakul, de a hidegre hajlamos helyeken ennél néhány fokkal hidegebb, míg a magasabban fekvő helyeken, illetve a nagyvárosok belsejében kissé enyhébb lehet a reggel. Anticiklon határozza meg az orvosmeteorológiai helyzetet, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!