Precedensre hivatkozva utasítanák el Karsai eutanázia kérvényét

Karsai Dániel alkotmányjogász nemrégiben nyilvánosan felvállalta, hogy gyógyíthatatlan betegségben, ALS-ben szenved, emiatt pedig az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult az aktív eutanázia hazai engedélyezéséért. Erre reagált most a kormány.

A magyar kormány benyújtotta észrevételeit a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához Karsai Dániel ügyében. A most 46 éves alkotmányjogász azért pereskedik, hogy maga dönthessen a saját élete végéről. Tavaly nyáron diagnosztizáltak nála ALS betegséget, ami a központi idegrendszer mozgásért, beszédért, nyelésért és légzésért felelős izmainak pusztulásával, idővel teljes bénulással és fulladással jár. A magyar kormány azt állítja, hogy a Bíróság által a jelen ügyben felvetett valamennyi kérdésre a Pretty kontra Egyesült Királyság ügyben hozott ítéletben már válaszoltak. Annak idején egy hasonló ügyben Diane Pretty, egy szintén halálos betegséggel küzdő nő kérését az Emberi Jogok Európai Bíróság nem fogadta el – írja a 444.

Karsai Dániel, ALS
Az ALS-sel küzdő ügyvéd szerint a betegsége legrosszabb aspektusa, hogy a beteg mentális kapacitása teljes mértékben fennmarad, így a fizikai leépülést tiszta tudattal kell megélnie. Fotó: Dr. Karsai Dániel / Facebook

Korábban egy másik beteget már elutasítottak

Diane Pretty egy brit nő volt, aki a 2000-es évek elején az Egyesült Királyságban az eutanáziára vonatkozó törvényekről szóló vita középpontjába került. Megpróbálta megváltoztatni a brit törvényeket, hogy véget vethessen saját életének, mert halálos betegsége, a motoros neuronbetegség miatt óriási fájdalmai voltak.

A brit bíróság nem fogadta el Pretty érveit, és a Lordok Háza, Nagy-Britannia legfelsőbb bírósága végül elutasította az ügyét. Ezt követően az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult ő is. A testület a Pretty kontra Egyesült Királyság ügyben úgy ítélte meg, hogy az Emberi Jogok Európai Egyezménye nem biztosít jogot a halálhoz, így az ehhez a bírósághoz benyújtott fellebbezése szintén sikertelen volt. Pretty 2002. május 11-én, 43 éves korában halt meg, addigra egy sor tüdő- és mellkasi probléma miatt teljesen leépült. A magyar kormány most tehát leginkább erre, a már lefolytatott eljárásra hivatkozva ezt írja Karsai ügyében: „fenti okok miatt a kormány kéri a Bíróságot, hogy a kérelmet nyilvánítsa elfogadhatatlannak.”

Az ALS betegség lefolyása egyénenként változó. Van, akit már a diagnózis pillanatában kevés választ el a haláltól, legtöbben kettő-öt évig élnek még, de olyan is akad, aki egy évtizedig is együtt él a betegséggel. „Stephen Hawking esete igen szokatlan, a praxisom során nem találkoztam olyannal, aki ilyen sokáig élt volna ALS-el” – mondta el az eset kapcsán korábban honlapunknak Pál Endre neurológus.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +3 °C

A gomolyfelhők az esti órákban nagyrészt feloszlanak. Csapadék nem valószínű. Az északias szél fokozatosan mérséklődik.Késő estére 4 és 9 fok közé hűl a levegő. Kedden nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!