Termékek, amiket ne vegyünk meg

Bármilyen arcra, testre vagy hajra való terméket vásárolunk is, érdemes alaposan megfontolni, milyet választunk, hogy optimális hatást érjünk el vele. Ezért érdemes megismerni a szakértők véleményét.

Leárazott hajápolási termékek

Akármilyen ismert márkájú terméket kínálnak leárazva, ha csábító is, ne vegyük le a polcról. A nyomott árú samponok, balzsamok és egyebek ugyanis általában hosszú időn át egy raktárban álltak, és jó eséllyel felvizesedtek, illetve lejárt a szavatosságuk.

kozmetikum
Bármiélyen márkás, nem mindegy, hogy mit kenünk a bőrünkre. Veszélyes is lehet

SLS tartalmú arctisztítók

Az SLS (sodium lauryl sulfate - nátrium-lauril-szulfát) egyfajta tisztító hatású összetevő, amely többek között a termék habzásáért felelős. Valóban segít eltávolítani a piszkot, a felesleges olajat és a sminket, viszont irritálhatja és kiszáríthatja a bőrt, amely ettől akár be is gyulladhat. A szakértők azt javasolják, hogy válasszunk inkább olyasmit, amiben decyl polyglucoside nevű adalékanyag található, mivel ez gyengédebb a bőrhöz.

Körömágybőr-vágók

A körömágy a köröm védőgátja, és nagyon fontos a köröm egészségéhez, így vágását mindig bízzuk szakemberre, mert ha megsérül, csúnya fertőzéseket kaphatunk. Házilag csak a körömágy bőrének óvatos visszatolásával próbálkozzunk, úgy, hogy előtte meleg vízbe áztatjuk a kezünket, és felpuhítjuk a bőrt.

A szépségápoló szerek összetevői között szinte mindig ott vannak az emulgeálószerek, melyek bár segítik a zsírok és az olajok bejutását a bőrbe, mégis rendkívül rossz hatással lehetnek a bőr védőrétegére. Részletek!

Alkoholt tartalmazó pattanás elleni arclemosók

Ezek a termékek kiszárítják a bőrt, és mivel a felnőtt, aknéra hajlamos nőknek általában száraz a bőrük, csak még rosszabbá teszik vele a helyzetet. Maradjunk a hagyományos arclemosónál, micellás víznél, és inkább arra figyeljünk, hogy olajmentes hidratálót használjunk, amely nem tömi el a pórusainkat.

Magot, maghéjat tartalmazó bőrradírok

A túl nagy vagy durva szemcséket tartalmazó hámlasztók felsérthetik a bőrt, amely így kevésbé lesz ellenálló a fertőzésekkel, baktériumokkal szemben. A legjobb, ha inkább valamilyen glikolsavat tartalmazó kémiai hámlasztót választunk.

Forrás: prevention.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.