Piros erek az orron: ezt jelzik

Bár a napsütés okozta fényterhelés hatására is megjelenhetnek az orrot behálózó piros erek, a jelenségnek azonban számos más oka is lehet. Lássuk, melyek ezek.

A megfelelő kezeléssel és életmóddal elhalványítható, eltüntethető az esztétikai zavart okozó elváltozás. Az első lépés azonban, hogy megtaláljuk, milyen kiváltó okok húzódnak meg a háttérben. A témáról dr. Rózsa Annamária, a Dermatica bőrgyógyásza foglalta össze a legfontosabb tudnivalókat.

Az orron esztétikai zavart okozó piros erek megjelenéséért több kiváltó ok is felelős lehet
Az orron esztétikai zavart okozó piros erek megjelenéséért több kiváltó ok is felelős lehet. Fotó: Getty Images

Rozácea tünete is lehet a kipirosodott orr

A bőrfelszínhez közel elpattant vagy kitágult erek, a pókhálóerek valójában vékony, elszórtan elhelyezkedő, általában rózsaszín megjelenésű visszerek. Bizonyos esetben megfigyelhetők csoportosan elhelyezkedő, egy pontból kiinduló, kissé vastagabb, lilás színű visszerek is. Leginkább a lábon és arcon helyezkednek el, de bármelyik testrészen kialakulhatnak. Megjelenésükben az alábbi tényezők játszhatnak szerepet.

  • Fényterhelés: az erős, tartós napsugárzás, illetve a fényvédelem hiánya kitágíthatja az ereket.
  • Genetikai hajlam: akinek a családjában már előfordult ilyen jelenség, annál nagyobb a kockázat annak kialakulásra.
  • Hőmérséklet- és nyomásváltozás: a jelentős hideg-meleg váltakozás okozhat értágulást, ahogyan - akár hányás vagy egy nagyobb tüsszentés következtében - megnövekedett nyomás miatt is elpattanhatnak az erek.
  • Tartós alkoholfogyasztás: az alkohol kitágítja az ereket, az alkoholbetegség pedig az arc tartós kipirosodásához vezethet.
  • Várandósság: a hormonális változás miatt megjelenhetnek olyan kis erek, amelyek a szülés után többnyire el is tűnnek.
  • Környezeti irritáció: bizonyos anyagok roncsolhatják a bőr szerkezetét, ami miatt láthatóbbá válnak az erek.
  • Rozácea: a bőrbetegség eleve kipirosodással jár az orca, az orr, az áll környékén.

Hogyan kezelhető a probléma?

Mit tehetünk a rozácea megelőzése érdekében? Részletek itt.

"Ha kiderítettük, pontosan mi okozza a problémát, mindent meg kell tenni a kiváltó ok megszüntetéséért, de a már látható ereket is el lehet tüntetni, halványítani. Sok esetben beválhatnak a retinoidalapú krémek, amelyek csökkentik az erek láthatóságát és javítják a bőr állapotát, bár egyes esetekben éppen fokozzák a pirosságot és viszketést okoznak. A többi között ezért fontos, hogy szakorvos válassza ki a megfelelő kezelést, ráadásul számos hatékony gyógyszerhez csak recepttel lehet hozzáférni" - hangsúlyozta dr. Rózsa Annamária. Hozzátette, ha a külsőleges kezelés már nem tűnik elégnek, olyan orvosi eljárások is eltüntethetik a zavaró ereket, mint a szkleroterápia és a lézerterápia. Mindezeken felül pedig egyes életmódbeli tényezők is nagy súllyal esnek a latba.

Mit tehetünk az állapotromlás megakadályozásáért?

  • Egy új bőrápoló vagy sminkterméket mindig teszteljünk 24 óráig egy kis területen a bőrünkön, mielőtt a teljes arcunkon alkalmaznánk.
  • Ne fürödjünk forró vízben, de a váltott hideg-meleg fürdő és a hideg borogatás jót tehet.
  • Nyáron mindig alkalmazzunk fényvédő terméket (vannak arcra kifejlesztett krémek, spray-k), és ha lehet, viseljünk széles karimájú kalapot.
  • Az értágító hatású élvezeti szereket (kávé, csípős, erős ételek, alkohol) érdemes részben-egészben visszaszorítani, és az értágító gyógyszerekről is ajánlott az orvossal egyeztetni.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

őszibarack
Ehet a cukorbeteg őszibarackot? – Így hat a gyümölcs a vércukorszintre
4 szokás, amely az alacsony intelligencia jele lehet
vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
7 ráktünet, amely felett sokan átsiklanak az onkológusok szerint
magnézium
„Mi történik, ha nem szedem tovább a magnéziumot?” – Íme a leggyakoribb változások
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +30 °C
Minimum: +16 °C

Eleinte erősen vagy közepesen felhős idő valószínű, néhol esetleg csepereghet az eső. Később a nap folyamán nyugatról határozott csökkenésnek indul a felhőzet - a nyugati tájakon van kilátás több napsütésre. A nyugati, északnyugati szél megélénkül, helyenként meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 28 és 33 fok között valószínű. Pénteken még nem érvényesül fronthatás, ugyanakkor egy szombaton érkező hidegfront előtt nyárias melegre van kilátás. Az intenzív melegedés az arra érzékenyek körében melegfronti jellegű hatást fejthet ki.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről a szeptemberi szezonális gyümölcsöket? – Ezen a teszten sokan elbuknak Meg tudod különböztetni egymástól a körtét és az almát, ha csak egy kis részletüket látod? Tedd próbára magadat gyümölcsfelismerő játékunkkal!
kvíz
Tüsszentés közben tényleg leáll a szívünk? – 10 becsapós kérdés az emberi testről Vajon tényleg tudod, hogyan működik a tested? Kvízünkből most könnyedén kiderítheted.