Így válhat szebbé orra!

Egy tanulmány szerint a minimálisan invazív endonasalis orrplasztikai technikákat és a hagyományos nyílt orrplasztikai eljárásokat ötvözve sokkal hatékonyabbá válhat az orrcsúcs plasztikai kezelése.

Dr. Holger G. Gassner, a Regensburgi Egyetem orvosa és kollégái teljesen új orrcsúcs-plasztikai eljárást dolgoztak ki, amely az alsó porcos orrsövény teljes feltárásával, az orrüreg újrapozicionálásával, autológ porcgraftok behelyezésével és a porcos orrsövény előrehozásával jár együtt - áll az című szaklap novemberi online kiadásában.

Az orvosok 100 betegen végezték el a beavatkozást, akik közül 92-en teljes mértékben meg voltak elégedve a végeredménnyel. A többiek is csak kisebb korrekciókat kértek, általában kozmetikai okokból. A nyolc kevésbé elégedett beteg közül hatnak voltak orrnyereg-problémái, kettőnek pedig orrcsúcs-aszimmetriája. Három hónappal a műtét után mindössze 17 beteg nem volt elégedett az orr tapintásával és puhaságával, ez a szám azonban további 9 hónap után kettőre csökkent. Egy páciensnek tamponálni kellett az orrát, három beteget pedig állandó orrüregi obstrukció miatt kellett újra megműteni.

"Ez a műtéti eljárás egyáltalán nem új. Mindössze a már meglévő műtéti technikákat ötvöztük legjobb tudásunk szerint, hogy a lehető leghatékonyabb orrcsúcs-korrekciós eljárást dolgozhassuk ki" - írják az orvosok. "A hagyományos műtéti eljárások és az endonazális technikák kombinációjával természetes hatást érhetünk el, ami így esztétikai és funkcionális szempontból is kielégítő eredményeket ad az orrplasztikák esetében."

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, keleten képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél csak az Észak-Alföld térségében élénkülhet meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 23 fok várható. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.