Így számolhatunk le a narancsbőrrel

A nők mintegy 90 százalékát érintő narancsbőrről, illetve annak kezeléséről számos tévhit kering a köztudatban. Érdemes tehát kicsit közelebbről is megismerkedni a jelenséggel.

Megbízhatunk vajon a narancsbőr ellen folytatott küzdelem során a szódabikarbónában és a kávézaccban? Részletek itt.

A narancsbőr, avagy a cellulit egy, a bőr alsó rétegében lerakodó salakanyagok következtében kialakuló kötőszöveti jellegű probléma. Bár a zsírszövet mennyisége valóban fokozza a bőrfelszín ilyen jellegű egyenetlenségének kockázatát, mégsem igaz, hogy kizárólag a túlsúlyos nőkre lenne jellemző a nemkívánatos panasz fellépése. Fontos továbbá megjegyezni, hogy önmagában a fogyástól nem fog eltűnni a narancsbőr, mi több, az igazán markánsan jelentkező, előrehaladott stádiumú elváltozások nem is szüntethetők meg maradéktalanul.

Mindez persze nem azt jelenti, hogy ne lenne lehetőség az esztétikai problémát jelentő panasz elhalványítására, sőt, a megfelelő módszerekkel rendszerint látványos javulást lehet elérni. A legegyszerűbb, mindenki számára elérhető kezelési módokat Kuris Nikolett személyi edző, életmód-tanácsadó foglalta össze.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Általában derült vagy gyengén felhős, száraz idő várható. Elsősorban a nyugati határszélen, valamint Borsodban és Szabolcsban, de időszakosan másutt is előfordulhatnak felhősebb körzetek, azonban csapadék ezeken a részeken sem lesz. Az északkeleti szelet napközben a Tiszántúlon élénk, a Zemplén térségében olykor erős lökések kísérhetik.Késő estére -4, +4 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon határozza meg az orvosmeteorológiai helyzetet, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!