Így néz ki az ekcéma

Rendkívül kellemetlen és esztétikailag is zavaró tünetekkel, illetve gyakran erős viszketéssel lép fel az ekcéma, amely akár az életminőséget is jelentősen ronthatja. Lássuk, hogyan néznek ki a kínzó bőrgyulladás egyes típusai!

"Hosszú idő volt, mire kitapasztaltam, hogy mivel tudok hatni rá és mi az, ami határozottan ront a helyzeten." Hogyan élhetünk együtt az ekcémával? Részletek itt.

Ekcéma alatt a bőr felszínes gyulladását értjük, amely változatos tünetekkel, illetve eltérő kiváltó tényezők következtében jelenhet meg lényegében bármely életkorban és bárhol a testfelszínen. A probléma rendkívül elterjedt a magyar lakosság körében is, fontos ugyanakkor leszögezni, hogy dacára a tévhiteknek, a betegség nem terjed fizikai kontaktussal, azaz nem lehet elkapni egymástól úgy, mint egy fertőzést. Jellemző, hogy az erős viszketés vakarózásra, az adott terület dörzsölésére kényszeríti az érintetteket, mindez azonban csupán ront az állapotukon. Megfelelő kezelés nélkül az ekcéma utat nyithat bakteriális és vírusos fertőzések előtt, valamint alvászavarokat, önértékelési gondokat és egyéb pszichés problémákat okozhat.

Bármely életkorban megjelenhetnek kínzó ekcémás panaszok
Bármely életkorban megjelenhetnek kínzó ekcémás panaszok

Habár az ekcéma kialakulásának pontos okai egyelőre nem ismertek, annyi biztos, hogy genetikai és környezeti faktorok egyaránt szerepet játszhatnak a folyamatban. Becslések szerint az Egyesült Államok lakosságának közel 10 százaléka küzd a betegség valamely formájával, míg az Egyesült Királyságban minden ötödik gyermek és minden tizenkettedik felnőtt. Függően attól, hogy a tünetek fellépésében milyen kiváltó okok a legmeghatározóbbak, többféle típusát is megkülönböztetjük az ekcémának, amelyek egyedi karakterisztikával is rendelkeznek. Az alábbiakban a betegség legalapvetőbb formáit vesszük górcső alá.

L.HU.MKT.CC.07.01.2019.1818

A Bepanthen Sensiderm krém orvostechnikai eszköz, egyben gyógyászati segédeszköz.

Forgalmazza: Bayer Hungária Kft., 1123 Budapest, Alkotás utca 50.

A kockázatokról olvassa el a használati útmutatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

Döntően felhőtlen, zavartalanul napos időben lesz részünk, így csapadékra sem kell számítani. Az Alpokalján a délies, míg az Alföld egyes részein olykor az északkeleti szél megélénkül.A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 22 és 25 fok között alakul. Sem ma, sem az elkövetkező napokban nem várható fronthatás. Anticiklon alakítja időjárásunkat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.