Forradalmi ötlettel állítják meg a kopaszodást

A kor előrehaladtával egyre több embert érint a kopaszodás. De úgy tűnik, a közeljövőben erre is lesz megoldás.

Hajklónozással a kopaszság ellen

Innovatív eljárást fejlesztett ki egy brit cég. A HairClone találmánya azoknak jelenthet megnyugvást, akik tartanak a kopaszodástól. Az eljárás lényege, hogy a fejbőrből hajhagymákat távolítanak el, amelyeket aztán - az úgynevezett hajbankokban - fagyasztva tárolnak. Később a hajhagymákban található egészséges sejteket laboratóriumi körülmények között szaporítják, majd szükség esetén visszainjekciózzák a fejbőrbe, hogy aztán új hajszálak nőhessenek belőlük.

kopaszodás, kopaszság, hajhullás, hajnövesztés, hajklónozás
Sokan már fiatalon kopaszodni kezdenek az örökletes hajlam miatt (Fotó: 123rf)

A "hajklónozás" előnye, hogy bármikor új hajat lehet növeszteni vele, amit egyfajta biztosítékként lehet felfogni a jövőre nézve. Hiszen az eljárást igénybe vevőknek nem kell attól tartaniuk, hogy megkopaszodnak - hangsúlyozza Dr. Bessam Farjo, a HairClone orvosi igazgatója. A cég közleménye szerint nem létezik a világon más rendszer, amely a hajhagymák begyűjtését és tárolását foglalja magában, ezért eljárásuk a maga nemében egyedülálló. A társaság jelenleg a hatósági engedélyre vár, amelyet a terveik szerint heteken belül megkapnak. Ha ez megvan, akkor azonnal el is kezdik a konzultációt a leendő páciensekkel.

A régi hajból lesz az új

A kopaszodóknak eddig is volt lehetőségük rá, hogy a testük más területeiről származó hajhagymákat ültettessenek be a fejbőrükbe. A HairClone eljárása abban más, hogy ez esetben a hagymákban található egyedi, úgynevezett dermális papilla (DP) sejteket sokszorozzák meg. Ezek a sejtek a hajhagyma gyökerénél találhatók, és a bőr felszíni sejtjeivel együtt dolgozva irányítják a hajszál formálódását.

A hajvesztés folyamata során a dermális papilla sejtjei tűnnek el, ami miatt a hajhagyma kisebb lesz, a hajszálak pedig rövidülni és vékonyodni kezdenek . Az új hajnövesztő eljárás során a DP sejteket injekciózzák vissza a zsugorodó hajhagymákba, amivel megfiatalítják őket, hogy ugyanúgy működjenek, mint korábban.

Ezek a kopaszodás fő okai A hajhullás vagy kopaszodás a nők és férfi számára egyaránt komoly problémát jelent. A haj elvesztése ugyanis képes kikezdeni sokak önképét, ami önbizalomhiányhoz, vagy szélsőséges esetben komoly pszichés zavarokhoz is vezethet. Nézzünk szembe a fő okokkal!

A cég szakemberei szerint a hajhagymákat a legjobb minél fiatalabb korban lefagyasztatni, különösen azok esetében, akiknél a korai kopaszodásra családi hajlam mutatkozik. Az eljárásnak azonban borsos ára van. A hajhagymák begyűjtése 2500 fontba, azaz körülbelül 900 ezer forintba kerül, míg tárolásuk minden évben további 1000 font, ami nagyjából 350 ezer forintnak felel meg.

Forrás: dailymail.co.uk

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

Döntően felhőtlen, zavartalanul napos időben lesz részünk, így csapadékra sem kell számítani. Az Alpokalján a délies, míg az Alföld egyes részein olykor az északkeleti szél megélénkül.A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 22 és 25 fok között alakul.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.