Ezért ne aludj soha sminkben

Az arcápolási rutinnak mindenképpen legyen része esténként a smink lemosása is. Ellenkező esetben ugyanis rengeteget árthatunk bőrünknek.

A smink fontos része lehet az ember önkifejezésének, azonban nem árt óvatosan bánni vele – különösen, ha az eltávolításáról van szó. Az egyik legnagyobb bűn, amelyet bőrünk ellen elkövethetünk, ha nem mossuk le megfelelően a festéket róla elalvás előtt. Éjszaka ugyanis regenerálódik a bőr, a smink pedig ellehetetleníti ezt. "Míg napközben a bőr véd a napsugárzás okozta károk és az oxidatív stressz ellen, addig éjszaka tud regenerálódni” – mondta az EverydayHealth-nek dr. Jamie R. Manning dermatológus.

Az éjszakára fennhagyott smink viszont dr. Debra Wattenberg dermatológus szerint „megakadályozza, hogy a bőr lélegezzen és gyógyuljon, így több szabadgyököt termel, a pórusok pedig eltömődnek.”

smink arcmosás
Meghálálja bőrünk, ha gondosan ápoljuk. Fotó: Getty Images

A szabadgyökök olyan anyagok, amelyek gyulladást okoznak. Egyes kutatások szerint a szabadgyökök képződése – a napfény, a levegőszennyezés, vagy a bőrre kerülő vegyszerek által – felgyorsíthatja az öregedési folyamatot. Ráadásul, ha az embernek valamilyen bőrbetegsége van, például ekcéma vagy pikkelysömör, a smink megfelelő eltávolítása különösen fontos a tünetek enyhítése érdekében.

Nagyon lényeges a szemkörnyék alapos megtisztítása. Ha a szemhéjfestéket, a szemceruzát és a szempillaspirált egy éjszakán át fent hagyjuk, az hozzájárulhat a kontakt dermatitisz kialakulásához. Ez akkor következik be, amikor a bőr valamilyen olyan irritáló anyaggal érintkezik, amely vörösséget, viszketést, irritációt okoz.

Dupla tisztítás

Érdemes lehet kétféle arctisztítót használni, például hámlasztót és micellás vizet. Az alkoholmentes micellás víz hidratálókat és enyhe felületaktív anyagokat tartalmaz, amelyek együttesen segíthetnek eltávolítani a sminket, a szennyeződéseket és a felesleges zsírt a bőrről.

Nem mindegy, milyet használsz

Számos sminklemosót lehet kapni, de sokban vannak olyan összetevők, amelyek irritálóak lehetnek (például illatanyagok vagy emulgeálószerek). A legjobb, ha micellás vizet választunk. És lehetőség szerint kerüljük a sminkeltávolításra használható törlőkendőket. "Az arc és a szem sminktörlővel való dörzsölése szintén gyulladást okozhat, mikrosérüléseket okozva a bőrön" - mondta dr. Manning.

Csak finoman!

Az is nagyon fontos, hogy semmit se dörzsöljünk az arcunknak. A tisztító maradékát óvatosan itassuk fel egy puha törülközővel, de ne teljesen szárazra.

Ne feledkezz meg a hidratálásról!

A megfelelő tisztítás után érdemes éjszakára arckrémet használni. A hidratáló krémek olyan anyagokat tartalmaznak, amelyek segítenek megtartani a vizet, ezáltal megakadályozzák a bőr kiszáradását. Érdemes már rögtön arcmosás után használni, mert a nedves bőrre felvitt hidratáló felszívja a nedvességet, így hatékonyabban fejti ki hatását. Bőrgyógyásszal is érdemes lehet konzultálni, hogy eldöntsük, milyen típusú hidratáló krém a legjobb az arcunknak.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Túlnyomóan felhőtlen, zavartalanul napos időre számíthatunk, csak néhol a Tiszántúlon képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. Döntően gyenge vagy mérsékelt légmozgás várható.Késő este általában 15, 25 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.