Csontkovácsolás: sablonmunka vagy egyénre szabott terápia?

Migrén kínoz, nyak-, derék- és hátfájdalmaktól szenvedünk? E tünetektől akár gyógyszer nékül is megszabadulhatunk, ha felkeresünk egy kiropraktor orvost, aki nem a tünetekkel, hanem azok okaival foglalkozik. Utánajártunk, itthon mennyire népszerű a manuális terápia, illetve mi a különbség a csontkovács és kiropraktőr között.

"Gyerekkoromban volt egy csúnya biciklibalesetem, azóta visszatérő hátfájás gyötört. Volt, hogy hónapokig nem fájt, míg egy-egy rossz mozdulat után felkelni is alig tudtam, nemhogy egyenes derékkal járjak-keljek. Ilyenkor általában valamilyen fájdalomcsillapító segített lábraállni, de ez csak átmeneti segítségnek bizonyult. Tovább nehezítette a dolgot, hogy nem vagyok otthonülő típus, s a különféle sportokat sem vetem meg, így a terhelések miatt egyre gyakrabban, s egyre erősebben jelentkeztek a fájdalmak. Ekkor egyik ismerősöm ajánlotta, hogy menjek el egy magát mágusnak nevező csontkovácshoz, nekem azonban nem vált be. A fájdalmas, olykor agresszív kezelés nem sokat javított az állapotomon - meséli kálváriája történetét a 38 éves B. Miklós, majd azzal folytatja, hogy nemrég meglelte a lehető legjobb megoldást a problémáira. "Nyár elején találtam rá egy orvosra, aki manuálterápiával foglalkozik. Már az első kezelés után úgy éreztem, hogy újjászülettem. Ő küldött el MRI-vizsgálatra, így derült ki, hogy a 4-5-ös csigolyámon alakult ki sérv (a gerincsérv nem más, mint a csigolyák közötti porcok kitüremkedése, olykor kínzó fájdalmakkal jár), ezért újul ki ismét a fájdalom. A kórházban rögtön műtétet ajánlottak, de nem mentem bele. A terapeutám egy hónap alatt teljesen összerakott - havonta egyszer elmegyek fél órás kezelésre -, egyenes derékkal járok-kelek, sportolok, ismét teljes életet élek".

A fiatalember gyógyulásának sikertörténete nem túl gyakori itthon, pedig akár az is lehetne, hiszen a mozgásszervi panaszok népbetegségnek számítanak. Nem csak minket magyarokat érintenek ezek a betegségek. Uniós szintem sem rózsás a helyzet, minden negyedik munkavállaló panaszkodik hátfájásra, s csaknem ugyanennyi ember életét keserítik meg más mozgásszervi bajok - állapítja meg az Európai Munkahelyi Biztonsági és Egészségvédelmi Ügynökség 27 tagországban végzett friss felmérése. A szakemberek szerint a riasztó adatokban semmi meglepő nincs, hiszen a mindennapi hajszában (civilizációs betegségről van ugyanis szó) "mindent elkövetünk" a váz- és izomrendszeri problémák kialakulásáért: a monoton munka, a gyakori hajolás, a kényszertartások, a nehéz fizikai munka, a számítógépes munkahelyek terjedése, sőt a stresszes munkakörnyezet is mind hozzájárul az ízületek sérüléséhez. Ennek ellenére sokan megpróbálnak együtt élni a fájdalommal, ahelyett, hogy minél előbb szakemberhez fordulnának problémájukkal. Pedig a kiropraktika pontosan ezeket a bajokat orvosolja.

"A tengerentúlon teljesen természetes, hogy akinek fáj a háta, dereka, vagy bármilyen ízületi problémái vannak, felkeres egy kiropraktőrt" - mondta a hvg.hu-nak Grauzer Zoltán kiropraktor orvos, aki az Egyesült Államokban sajátította el a Magyarországon még kevésbé népszerű szakmát. A kiropraktika szerint (amelynek fő szakterülete a gerinc, annak nyaki, háti, derék és keresztcsonti részei, illetve az ezeket alkotó csigolyák, porckorongok, ízületek, és különösen a gerincből kilépő idegek), amikor a csigolyák elmozdulnak a helyes pozícióból, nyomást gyakorolnak a kilépő ideggyökökre - ezt nevezik subluxatiónak vagy ízületi blokknak. Ennek következtében a beidegzett izmokban, testrészekben és belső szervekben működési zavar, kóros állapot alakul ki. S a kóros állapot leggyakoribb tünetei a fájdalom, izomgörcs, gyengeség, keringési rendellenességek, ödéma. A kiropraktor feladata e kóros állapot megszűntetése, éppen ezért a vizsgálat során kitapintja az elmozdult csigolyákat és helyre teszi azokat, felszabadítva az idegeket a nyomás alól.

Grauzer Zoltán praxisában vezetnek a derékpanaszok, gerincproblémák, porckorongsérvek. De számos esetben kiderül, hogy a migrén mögött is a sérült idegrendszer áll. Az izmok görcsössége ugyanis kihathat az agy vérellátására, az idegpályák szabad működésére, ezek pdig előídézhetnek migrént, szédülést, kábultságérzetet, fülzúgást. "Minden esetben a fájdalom hozza be a rendelőmbe a betegeket, sokuk már több orvost, fizokoterápiát végigjárt, de elenyésző azok száma, akik megelőzésképpen vizsgáltatják át a gerincüket" - tudjuk meg a kiropraktőrtől, aki gyorsan hozzáteszi, talán nincs is olyan ember - ő legalábbis ilyennel nem találkozott - , akinél minden renben lenne. Ugyanis már gyerekkorban kialakulnak ízületi blokkok, részben a rossz testartás miatt, de a rosszul választott, vagy túl nehéz iskolatáska is nyomott hagy a gerincben. De ugyanúgy vezethetnek csigolyaelmozduláshoz a különféle balesetek során elszenvedett akut traumák, esések, lelki túlterheltség, és a mozgáshiány is. Évekig el lehet úgy lenni, hogy ezek nem, vagy csak ritkán okoznak panaszokat, de valójában egyre súlyosabb lesz a helyzet. Az ízületi blokkok a gerincben merevséget, mozgáskorlátozottságot, porckopást, meszesedést és porckorongsérvet okoznak. Az ízületek állapota romlik, és ha a folyamat hosszú időn át fennáll, visszafordíthatatlan változások mennek végbe. (Megelőzéképpen évi négy alkalommal érdemes megnézetni a gerincünket. Aki nem mozog rendszeresen, esetleg ülő, egy helyben álló munkát végez, annak érdemes gyakrabban.)

Kiropraktőrök és csontkovácsok: mi a különbség?

Minél korábban szánja el magát az ember egy ilyen kezelésre, annál többet lehet korrigálni, az ideális állapotott nem lehet visszaállítani, de tünetmentessé tehető a páciens. S minél kisebb a baj, annál kevesebb kezelésre van szükség. "A betegek többségének az első kérséde, hogy hány alkalom után fog meggyógyulni - meséli Grauzer Zoltán, aki szerint ezt sosem lehet előre megmondani. A panaszok megszűnéséhez szükséges kezelések számát mindig egyénileg lehet csak eldönteni. Ez a problémától, az életkortól, testsúlytól, életmódtól, és a táplálkozástól is függ. Ráadásul mindenki másképp reagál a kezelésre. Grauzer doktor kezelt olyan beteget, akinél már az első alkalom után látványos javulást ért el, de volt olyan is, akinél csak a tizedik után szűnt meg a fájdalom.

A kezelés sikere attól is függ, hogy a páciens mennyire tud ellazulni. Feszes izmoknál lényeges a gyorsaság és a technika, hogy az izmok ne fogják vissza az ízületeket. A test befogadóképessége nagyon fontos, hiszen nemcsak izmokkal, szalagokkal és ízületekkel, hanem az idegrendszerrel van dolgunk, ezért óvatosan kell végezni a kezelést. A kezelés gyors, rövid, erőteljes, de nem fájdalmas mozdulatokból áll. Nem az erő, hanem a technika a döntő, ami a kiropraktikában nagyon kifinomul, hogy elkerüljék a túlzott csavarást. Grauzer Zoltán szerint a nem megfelelő, olykor durva mozdulatok visszafordíthatatlan károkat okozhatnak. A kiropraktor ezért figyelembe vesszi az egyén fájdalomtűrését(hiszen lehet kellemetlen is a terápia, még ha nem is elviselhetetlenül fájdalmas), testi adottságait, aktuális állapotát, problémáját.

Annak ellenére, hogy ilyen kifinomult technikát kíván a gerinc, az ízületek gyógyítása, a szakembereken kívül szép számban találhatunk mindenféle orvosi képzés nélkül "gyógyító" csodadoktorokat, csontkovácsokat is. A kiropraktőr és a csontkovács között az egyik leglényegesebb különbség, hogy az előző mögött több éves orvosi képzés áll, míg az utóbbinál jó esetben pár hetes gyorstalpaló. Mivel csak az Egyesült Államokban van kiropraktőr képzés, itthon egyelőre kevés a szakember, s egyelőre csak Budapesten érhetők el ezek a kezelések, ahol öt kiropraktor orvos rendel.

A csontkovácsolás években számolva megelőzi a kiropraktikát, több mint négyezer évvel ezelőtt a Távol-Keleten, Kínában már beszámoltak mechanikai módszerek alkalmazásáról, ezek terjedtek el később Európában is. E módszerek soha nem fejlődtek igazi orvostudománnyá.

A kiropraktika születése az 1800-as évek végére tehető, megalapítója a kanadai születésű Daniel David Palmer, aki mágnessel gyógyított, de otthon volt az élettanban és az anatómiában is. Egyik betegének sikertelen gyógyítása után kiderült, hogy évekkel azelőtt egy rossz mozdulatnál egy roppanást érzett a gerincében, s ekkor veszítette el a hallását. Palmer megvizsgálta páciense gerincét s kiderült, hogy egy gerinccsigolya elmozdult a helyéről, helyreigazította, majd kis idő elteltével visszatért a beteg hallása. Az orvos így fedezte fel, hogy a gerincnek milyen befolyása lehet más szervek működésére. Módszerét saját maga és később fia, B. J. Palmer és követői továbbfejlesztették, és a róla elnevezett, ma már egyetemi státusszal működő kiropraktőregyetem (Palmer College of Chiropracic) 1897 óta működik.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Délnyugat felől tovább folytatódik a felhősödés, ezzel együtt a csapadékhajlam is fokozatosan növekszik. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra