– Ha találkozom "menyem őnagyságával", olyan ártatlanul néz rám a vastag szemüvege mögül, mintha kettőig se tudna számolni, de a valóság más. A valóság az, hogy a fiam a múlt vasárnap idegesen telefonált: "anyukám, nem megyünk hozzátok ebédre, ne haragudj! Rossz lenne nektek, ha belelátnátok abba, hogy válságban van a házasságunk. Ahhoz pedig se kedvünk, se energiánk, hogy színházat játsszunk nektek!" Mit szólsz ehhez? Gondolom, megérted, hogy teljesen összeomlottam, a férjem sem tudott megvigasztalni. Azóta se kép, se hang. Ha telefonálok, a gyerekem nyugtatgat, azt mondja, hogy semmi baj, ezt a problémát nekik kell megoldaniuk. Mondd, miért büntet engem a sors?
A barátnő megértően hümmögött, sajnálta Nórát. Tudta, hogy imádja az 1981-ben született fiát, tudta, hogy valaha sok gyerekre vágyott, és mindent elkövetett, mindent kibírt azért, hogy a fiának legyen húga vagy öccse. De nem sikerült. Tehát az összes szeretetét az egy szem gyerekére pazarolta. Néha túlzásba is vitte. Például egy évvel ezelőtt, amikor a fiatalok összeházasodtak, sokat sírt, mert a fia nem engedte, hogy részt vegyen a szervezésben, mindent maga csinált a párjával. Aztán a lagzin Nóra volt a legboldogabb, a legbüszkébb...
– Maradj nyugton, hagyd őket békén! – mondta a barátnő. – Nem tudsz beleszólni a kapcsolatukba! Nekik is be kell járniuk a maguk útját, ilyenkor nincs szerepe a szülőnek. Ha a fiad a segítségedet kéri, legyél kéznél, de ha nem vágyik arra, hogy veled beszélje meg, mi a gond, akkor csak ártasz az érdeklődéseddel.
– Ugyanazt szajkózod, amit a férjem! – felelte Nóra dühösen. – Szerinted is üljek ölbe tett kézzel, amikor a fiam élete válságban van? Jaj, miért egy penészgombát vett feleségül ez a jóképű, tehetséges gyerek?!
– Mert szerette. Szereti. És a penészgomba is szerelmes a gyerekedbe. Ezt mindketten láttuk. Amúgy a menyed okos, ezt te sem tagadhatod, és nem olyan savanyú, mint gondolod. Emlékezz csak, milyen remekül táncoltak az esküvőn! Nem lehet nagy baj velük, csak össze kell szokniuk.
– De hogy viselkedhet így a fiam? – tört ki Nóra. – Amíg nem nősült meg, minden gondját-problémáját velem beszélte meg, de az esküvő óta eltávolodott tőlem. Most meg ez a házassági válság... Öreg vagyok én ennyi baj elviseléséhez!
A barátnő nem felelt. Kímélni-segíteni akarta Nórát, akit általános iskolás kora óta ismert és szeretett, de azért eszébe jutott, hogy Nóra a fia egyéves korában el akart válni a férjétől. Hazaköltözött az édesanyjához, a válópert is beadta. Majd a tárgyalás előtt egy héttel kibékült a férjével, és azóta szeretetben élnek. Több mint harminc éve... – Mondd, hány éves volt anyukád, amikor te hazaköltöztél a gyerekkel? – kérdezte váratlanul, mire Nóra ámulva nézett rá. – Hogy jön ide anyu?
– Úgy kedvesem, hogy ő is kibírt ezt-azt miattad, általad! Nem emlékszel? Hazaköltöztél, válni akartál, mindenkit a férjed ellen hangoltál, majd összeborultál vele, és elvártad a szüleidtől meg tőlem is, hogy egy perc alatt felejtsünk el minden rosszat, amit róla mondtál.
Nóra a barátnőjére meredt, majd váratlanul kitört belőle a nevetés. – Ó, az már régen volt! Persze igazad van, nagy hisztériát csaptam. Szegény anyu fegyelmezetten viselte… Szóval azt gondolod, hogy a fiam és a menyem éppúgy együtt marad, mint én a párommal?
- Azt gondolom – felelte a barátnő mérgesen.
Utóirat: Egy hét múlva kiderült, hogy a fiatalokkal minden rendben van. Csak összevesztek azon, hogy Nóráékkel vagy kettesben menjenek-e nyaralni. Úgy döntöttek, hogy kettesben mennek.
