Olyan idegesen vezetett, hogy észre sem vette, nyolcvannal megy a szűk budai utcán. - Szegény kicsi lányom, segítenem kell neked - gondolta, miközben lassított, és érezte, hogy a szíve telis-tele szeretettel… Ebben a percben gyűlölte a korábban kedvelt vejét. Igen, gyűlölte, mert a lánya délelőtti telefonjából azt érezte, hogy a gyereke boldogtalan és kétségbeesett. - Micsoda hülyével él az én gyönyörű lányom! "Férjemuram" nem támogatja, hogy visszamenjen dolgozni? Nem érti az az önző kölyök, hogy alig tudnak megélni egy keresetből meg a filléres gyesből-gyedből, és nem fogja föl, hogy diplomás felesége nem azért tanult öt évig az egyetemen, hogy a kicsi hároméves koráig otthon cselédkedjen?
Már a lánya utcájában járt, amikor hirtelen beléhasított a felismerés: máskor mindig felhívom őket, hogy ne állítsak be váratlanul, most meg olyan dühös lettem a lökött vejemre, hogy elfelejtettem telefonálni. Sebaj - nevette el magát váratlanul -, most majd rendet csinálok náluk. Szegény kislányommal együtt helyre teszem a felfuvalkodott vejemet. Naná! Ha két ilyen nő megmondja neki a magáét, előbb-utóbb elszégyelli magát. De bizony a vejének nem volt oka szégyenkezésre, inkább ő érezte magát kínosan, amikor a lánya ajtót nyitott. - Anyukám, mit keresel itt este nyolckor? Nem is szóltál, hogy jönni fogsz…
- Olyan kétségbeesett voltál a telefonban, hogy munka után egyenesen idejöttem - felelte zavartan, mert az előszobaajtóban megjelent a felfuvalkodott vej is, aki egyáltalán nem akart vele harcolni, inkább kedvesen beinvitálta. - Gyere, nézd meg, micsoda vacsorát rittyentettem a feleségemnek!
Az ebédlőben gyertyafény, és gyönyörűen terített asztal fogadta. Kérdőn nézett a lányára, aki boldogan simult a férjéhez. - Anyukám, délután megbeszéltük Szabolccsal, hogy decemberben, amikor Fruzsi betölti a második évét, visszamegyek dolgozni, itt a bölcsi, tőlünk két percre, ráadásul a főnökasszonyom azt telefonálta, hogy kezdetben hatórás lehetek - hadarta jókedvűen. - Gratulálok mindkettőtöknek - morogta csöndesen, és a rosszkedvét tovább növelte, hogy a pici unokája már aludt, így csak bekukucskált hozzá, de fel sem emelhette, magához sem szoríthatta.
Már hazafelé hajtott, amikor megcsörrent a telefonja. - Anyuci, ugye érezted, hogy minden rendben van minálunk? Láttad, hogy szuper pasi az én Szabolcsom? Apu soha nem főzött neked…- csacsogta a lánya. - Hogyne, kicsikém, örülök, hogy boldognak láttalak - felelte, majd később, amikor fáradtan fékezett a lakása előtt, váratlanul felnevetett. - Elmesélem majd apádnak és a barátnőimnek is, hogy veled minden rendben, csak a bolond anyád fejében van rendetlenség…
