– Édes kicsikém, remek ötlet volt, hogy vonattal menjünk Dunakeszire! Hiszen te már hatéves múltál, de még soha nem ültél vonaton – lelkesedett a nagymama.
– Anyukám, nem lehetsz normális – hűtötte le őket a szöszke papája, és megrovóan nézett az édesanyjára. – Téged mindenre rá tud venni az unokád? – folytatta. – Csak azért utaztál fel Pestre, hogy most visszavonatozz Dunakeszire? A nagyságos úrfi kitalálja, te pattansz... Én harminc perc alatt lesöpörtem volna hozzád kocsival, most meg itt állunk a koszos pályaudvaron.
– Kisfiam, ne dühöngj, én nyugdíjas vagyok! Ha ezzel örömet szerzek az unokámnak, akkor nem fáradság – felelte az anyja némi szomorúsággal a hangjában.
A kisfiú közöttük állt, kíváncsian figyelte a beszélgetést, majd váratlanul megszólalt. – Apa, én azért szerettem volna vonatozni Nanával, mert mi mindenhová kocsival megyünk, és kíváncsi voltam, milyen a vonat. Egyébként sokszor megígérted anyával, hogy utazunk majd vonattal és fogaskerekűvel, de még egyszer sem sikerült…
– Kevés az időnk, hajtjuk a pénzt, hogy azt a sok hülyeséget meg tudjuk neked venni, amit kizsarolsz belőlünk – replikázott az apa, majd felháborodva mesélte az anyjának, hogy a gyerek nagy cirkuszt rendezett a bevásárlóközpontban, hogy vegye meg neki azt a drága „Ben 10” figurát, amelyik menő az első bében. – Az én unokám nem cirkuszol – ölelte át a kissrácot a nagymama, majd amikor meglátta a fia fáradt grimaszát, hirtelenjében megsajnálta. – Édesem, agyonhajtod magad a pénzért, vigyázz magadra! Most lesz két gyerekmentes napod a feleségeddel, örülj!
– Hazaviszek egy csomó munkát – legyintett a fia.
A szöszke gyerek már nem figyelte a beszélgetést. Elmélyülten nézegette a vonatot, lehajolt, hogy jobban lássa a kerekeket, megbámulta a kalauz öltözékét, a sietős tömeget, és élvezettel figyelte a hangosbemondó recsegését. Látszott rajta, hogy különös élmény a pályaudvar. – Nana, menjünk! – rángatta a nagymamája kezét, aki maga is indult volna, de azért készségesen válaszolt a fia utolsó kérdésére.
– Azt kérdezed, hogy mit fogunk csinálni? Hát kérlek, hoztam magammal rajzlapokat, ceruzákat meg egy keményfedelű könyvet, és lövöldözőset játszunk majd Dunakesziig. Aztán csinálunk együtt egy csomó kókuszgolyót, a pincében meg „kutatóst” és „Ariadnét” fogunk játszani. Mese is lesz bőven!
– Hú, a lövöldözős nagyon jó! – lelkesedett a gyerek. – Húzunk hét vonalat, aztán hajót rajzolunk rájuk, de én mindig kilövöm Nana árbocát, aztán elsüllyed. – A múltkor te süllyedtél el korábban! – vágott közbe Nana, és mindketten pukkadoztak a nevetéstől.
– Miket műveltek ti…! – nyögte a férfi.
– Olyasmit, kicsikém, ami szeretetről szól, és nem pénzről – nevetett az anyja, miközben boldogan kapaszkodott fel imádott unokájával a szutykos vonatra.
– Anyám tud valamit, amit én nem – morogta férfi, majd fáradtan elindult a kijárat felé.
