Bánta, hogy csak úgy rohanva kapta magára a dzsekit, mert időben akart érkezni az óvodába négyéves unokájáért. - Nem lehetek olyan szélütött, hogy tükörbe sem nézek, mielőtt utcára lépek - korholta magát, majd őszinte elragadtatással jelentette ki. - Fantasztikusan festesz, letagadhatnál húsz évet! Szeretném tudni, mi van veled, gyere, kísérj el az óvodáig!
- Te sem változtál, éppolyan dinamikus és vékony vagy, mint régen - felelte az elegáns Adrienn némi leereszkedéssel, majd belekarolt valahai évfolyamtársnőjébe, hogy elkísérje az óvodáig. - Engem nagyon zavar ez a magyarországi rohanás és pénztelenség - tette hozzá fölényes mosollyal, mire Márta megtorpant.
- Nyolc évvel ezelőtt, amikor csoporttalálkozónk volt, te a Szív utcában laktál, és épp előnyugdíjba mentél valami szállítmányozó cégtől…
Márta memóriája tényleg nem csalt. Adrienn akkoriban nem hasonlított a mai dámára, hiszen épp elvált a második férjétől, és azért ragadta meg az előnyugdíj lehetőségét, hogy a férfi nélkül is megéljen valahogy a húszéves lányával. De aztán csoda történt. A lánya - aki idegenvezetőként dolgozott - megismerkedett egy gazdag osztrák fiatalemberrel, és néhány havi ismeretség után kiköltözött Bécsbe. Adrienn vigasztalhatatlan (szegény) volt. Majd addig bombázta kétségbeesett e-mailekkel a lányát, hogy a végén megérkezett a várva-várt válasz: "gyere utánunk!" És a lány, aki végigszenvedte az anyja mindkét válását, tisztességgel gondoskodott Adriennről. Ő a Hundertwasser-ház közelében lakott, de azt is elérte tehetős párjánál, hogy béreljenek lakást az anyjának a város szép, de olcsóbb övezetében.
- Rendes volt a lányom, de utáltam, hogy örökké noszogat. "keress magadnak munkát, hiszen jól beszélsz németül!". De én nem kerestem. Megszültem, felneveltem, most rajta a sor…
- Adri, te a huszonéves gyerekedtől vártad el, hogy eltartson? - kerekedett nagyra Márta szeme. - Én azért dolgozom és hajtok a hatvanadik születésnapom előestéjén, hogy segítsem a harminckét éves nagylányomat, az imádott unokámat és huszonnyolc éves iker fiaimat!
- Te voltál a legokosabb lány a főiskolán, de most hülye vagy - felelte lazán Adrienn, majd vidáman elcsacsogta, hogy a bécsi évek alatt felszedett egy tíz ével fiatalabb szeretőt, aki mellett kivirult, majd a srác lelépett, de nem baj, mert "némi tőke tőle is csorgott...".
- Egy perc múlva "átvesszük" az unokámat, aki előtt már nem akarom folytatni… - vágta el a szóáradatot Márta harciasan az óvoda kapujában. - Mondd, te boldog vagy? És van már unokád?
- A hülye lányom nem akar gyereket, pedig ma is mellette van a gazdag párja, de ő azt szajkózza, hogy fél a szülői szereptől - felelte dühösen Adrienn. - És volt pofája azt ordítozni a sokadik kérdésemre, hogy ő nem fog azért szülni, hogy majd a gyerekei gondoskodjanak róla. Ugye, milyen hálátlan lett a lányom a második apja hatására? - méltatlankodott a bécsi szépasszony, de Márta már nem figyelt rá. Nem hallotta, nem látta, nem érdekelte. Hiszen az óvodai csoportból elősodródó unokája majd’ megfojtotta az ölelésével.
