Émelyítő úti élmény

Felnőtteknél sem ritka az utazási betegség, azaz az utazások során váratlanul fellépő hányinger, hányás, rosszullét. Nehéz kezelni, megelőzésére inkább állnak rendelkezésre meglehetősen hatékony módszerek.

Szinte mindegy, hogy autón, buszon, hajón vagy repülőn, egyszer csak felfordul a gyomra, elkezd izzadni, ásítozik és elsápad... Ismerős helyzet? Ezek az utazási betegség jellegzetes tünetei.

A mozgásbetegséggel (kinetózis) összefüggésben álló émelygésért minden esetben a belső fülben található félköríves járatok abnormális ingerülete felelős, amit a járművek mozgása vált ki. Utazás közben a cél tehát az, hogy a mozgás ellenére az agy egymásnak minél kevésbé ellentmondó jeleket kapjon. Ennek érdekében tekintetét szögezze messze előre, például a horizontra, ne fókuszáljon közeli tárgyakra, a fejét ne mozgassa.

Akik már az utazás gondolatától is szoronganak, esetleg a balesetektől való félelem rántja görcsbe a gyomrukat, azoknál a stresszoldás is fontos.

Úton, sínen

Autóban és buszban általában a gyorsítás és a lassítás, a kanyargós hegyi út, illetve a kipufogógáz felelős a kellemetlen panaszokért. Sokat segít, ha előre ül, az utazási betegség ugyanis jobbára csak a hátrébb ülő utasoknál jelentkezik. Vonaton megoldás lehet, ha menetiránnyal szemben helyezkedik el.

Levegőben

Repülőgépen különösen fontos a hely, hiszen menet közben nincs kiszállás, ha elkapja a rosszullét. A szárnynál levő ablakok mellett kevésbé érezni az imbolygást (és ott lehet legkevésbé érzékelni a magasságot is). Ha a repülés gondolata is riasztó, ha szorong, fél, a feszültségoldásról is gondoskodni kell. Jól jöhet a friss levegő: használja az ülés felett lévő levegőbefújót! Segít az émelygés elleni tabletta, szükség esetén az utaskísérőktől is lehet ilyet kérni.

Vízen

Legcélszerűbb valahol középen helyet keresni, így a lehető legkevesebb mozgásnak lesz kitéve. Talán félelmetesnek tűnik a legnagyobb ringatózás közben kimennni a fedélzetre, de a friss levegő józanító hatása miatt érdemes próbát tenni. Kerülje a dohányosoknak elkülönített utasteret! Talán furcsán hangzik, de a meleg ruházat is segíthet a tengeribetegség megelőzésében.

Étkezés, gyógyszerek

Teli hassal útnak indulni utazási betegség szempontjából vétek. Mielőtt bármilyen járművel felkerekedne, tanácsos könnyű ételeket fogyasztani, és messzi elkerülni a nehezen emészthető zsíros, olajos, fűszeres, nehéz fogásokat. Alkoholt se fogyasszon!

Megnyugtatja a gyomrot egy kis gyömbér: rágcsálhatja frissen, fogyaszthatja tinktúra, tea, kapszula formájában. Hatékony segítség a magnézium is, közismert gyomornyugtató, akárcsak a B6-vitamin, melyet hányinger ellen vethet be sikerrel, még jóval az utazás előtt. Az idegességet kezelheti természetes eredetű készítményekkel és étrend-kiegészítőkkel, illetve kipróbálhatja a kifejezetten utazási rosszullét esetén javallott homeopátiás készítményeket is, amelyek az utazási betegség összes tünetét kíméletesen enyhítik. Minden esetben kérje ki a patikus vagy az orvos tanácsát!

Meditálás, akupresszúra

Gondolatait igyekezzen elterelni az utazásról, csukja be a szemét, és finoman masszírozza meg halántékát, orrnyergét, a külső-belső szemzugokat, a külső fül előtti és mögötti területet és homlokát. Segíthet, ha a szemét összedörzsölt, felmelegített tenyerekkel energetizálja, és rövid időre eltakarja.

Bizonyos akupresszúrás pontok nyomására a hányinger csillapodik. Használhat kifejezetten erre célra gyártott csuklópántokat, amelyek a kellő pontra gyakorolnak nyomást. Felfelé fordított alkarjának belső oldalán az orsó- és a singcsont között, a csuklótól három ujjnyira levő pont három-ötszöri ismételt nyomása is segíthet.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra