Élvezetes, de veszélyes is

A síelés olyan dinamikus mozgást igényel, amely szinte az összes izmot megdolgoztatja. Ez nem az a sportág, amelyet egyik napról a másikra meg lehet tanulni, de érdemes, és sosem késő kipróbálni, persze kornak és erőnlétnek megfelelően.

Aki síelni akar, annak el kell sajátítania az alapvető mozdulatokat, mozgássorokat és testtartásokat. Ehhez megfelelő fizikai állóképességre van szükség, mert ennek hiányában komoly sérüléseket szenvedhet el gyakorlás közben. Fontos, hogy jóval a tervezett sítúra előtt elkezdjen edzeni a jó erőnlét érdekében. Ennek része lehet a futás, a kerékpározás vagy az úszás, de lényeges a megfelelő táplálkozás is.

Rá kell készülni

Síeléskor legtöbben esés vagy ütközés miatt sérülnek meg, de a nagy hideg is okozhat komoly gondokat. A leggyakoribbak a térd, a kéz és a vállöv sérülései. A síbalesetek többsége azért következik be, mert a síző nem melegített be kellőképpen, félvállról vette szervezete felkészítését. Alapos átmozgatást, nyújtást követően jó esély van arra, hogy az ízületek, szalagok "csak" megnyúlnak, és nem szakadnak el egy rossz mozdulat következtében. A sérülések megelőzésére, de a korábban károsodott ízület kezelésére, rögzítésére is jól használhatók a különböző térd-, boka-, könyök- és csuklórögzítők.

Mit mutat a hőmérő?

A sportolás téli hidegben egyrészről kiváló egészséget és állóképességet igényel, másrészről pedig megfelelő felszerelést és ruházatot. Ezek híján könnyen meg lehet sérülni. Könnyű belátni, hogy amikor a kinti hőmérséklet fagypont körül vagy az alatt van, réteges, meleg öltözékre van szükségünk, hogy az izmok, ízületek és szalagok megfelelő hőmérsékletben dolgozhassanak. A rossz öltözék veszélyezteti az izmok, ízületek egészségi állapotát: erős igénybevétel esetén könnyen törhetnek, szakadhatnak.

Az ital nem melegít

Vannak, akik a bemelegítést kicsit másként értelmezik, mint a többség, és azt gondolják, hogy néhány feles vagy pár sör kellőképpen bemelegíti a szervezetet. Ezzel viszont éppen az ellenkezőjét érik el. Alkohol hatására reakcióik eltompulnak, szervezetük folyamatai megváltoznak. Sportolás előtt tehát ne fogyasszon alkoholt!

Erőlködni tilos

Ha valaki fáradtnak érzi magát, akkor álljon le, hagyja abba az intenzív mozgást. Komoly veszélyt rejt magában az, ha fáradt izomzattal és végtagokkal, kimerülten tovább erőlködik. Annak előbb-utóbb nagy valószínűséggel sérülés lesz az ára. A kipihent, friss szervezet viszont jól teljesít, és örömtelibbé válik a mozgás is.

Pályán kívül

A téli időjárás nemcsak a sípályán követel fokozott elővigyázatosságot. Baleseti forrás ilyenkor az utak, járdák síkossága. Főleg az idősebb korosztály számára jelentenek veszélyt a jeges, havas, latyakos járdák, utak. Az idősebbek egyensúlyérzéke, reflexei romlanak, így télen a síkos, csúszós felületeken könnyebben elcsúszhatnak. Helyzetükön csak ront, hogy a magasabb életévekkel gyakran együtt jár a csontritkulás is. Eleséskor leggyakrabban előforduló sérülések a csuklótáj, a könyök, a váll, a csípőtáj és a bokatáj törései. Téli síkos időben használjon recés talpú lábbelit, óvatosan, megfontoltan közlekedjen.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.