Békésen ültek a kávézóban, Márti épp a hatéves unokájáról mesélt, aztán Marcsi nevetve szidta a harmincöt éves fiát, aki képes volt azért telefonálni, hogy egy nagy tál zserbót kér Mikulásra… Igen, itt tartottak a beszélgetésben, amikor hirtelen könnyek borították el a szemét.
– Semmi értelme a Mikulásnak meg az elkövetkezendő ünnepeknek! Értsétek meg, hogy hiába született unokám szeptemberben, és hiába látogat meg a lányom, a vejem meg a parányi Hanna december hatodikán, számomra vége a varázslatnak. A férjem nélkül nem kell nekem se Mikulás, se karácsony…!
A barátnői megdöbbenve néztek rá. – Ákos már hat éve nincs veled. Idén már az unokád is nálad fog vendégeskedni, és most megy el a kedved az egésztől? – mondta Marcsi értetlenkedve.
– A tavalyi, tavalyelőtti és a korábbi Mikulás-estéim meg a karácsonyaim semmit sem értek. Nem volt ott a lelkem, hiszen Ákos már nem volt részese az örömnek. Végeztem a dolgomat, kötelességemnek éreztem. Számomra addig volt ünnep az ünnep, amíg ketten készülődtünk. Amíg ő vette meg az édességeket, ő hozta haza a karácsonyfát, amíg együtt morogtunk, hogy a lányunknak még mindig nincs gyereke.
– De most, hétévi házasság után végre „összehozták” Hannát, a tüneményes unokádat! – figyelmeztette Márti.
– Egy három hónapos gyerek még nem ért semmit. Miért rendezzek Mikulás-estét, amikor a családi együttlét a férjem hiányáról fog szólni? Arról, hogy ő már nem láthatja az unokánkat és a lányunk büszke-boldog arcát, amikor a gyerekére néz… Lemondom az egész cécót, nem kérek belőle.
Itt tartott a találkozás felidézésében, amikor eszébe jutott, hogy megígérte Marcsinak, akivel egy munkahelyen dolgoztak nyugdíjasként, hogy vesz neki abból a zseniális vecsési savanyúságból, amelyet a lakása közelében levő bevásárlóközpontban árultak. Sokáig várakozott a pénztárnál, de mire fizetett, jobb kedvre derült. – Hogy fog örülni Marcsi!
Sötétedett, amikor hazaért. Kiszállt a liftből, majd a lélegzete is elállt az ámulattól. Ugyanis a lakása ajtajában egy nagy Mikulás üldögélt. Műanyag, kicsit giccses, kövér és szeretnivaló. Azt is észrevette, hogy a Mikulás világítani fog, hiszen a popsija alól diszkréten kikandikált egy kábel. Felkapta, nézegette, sehol egy cédula, egy üzenet... Besietett a lakásba, a Mikulást az ablakba állította, megkereste a konnektort, majd bekapcsolta a nagy szakállút. És a nappalit betöltötte a piros-fehér-arany fény!
– Égből pottyant ez a Mikulás? A lányom hozta titokban? Vagy a barátnőim rohantak ide az elválásunk után? A szomszédasszonyom akart felvidítani? – kérdezte önmagától nevetve. Aztán lassan, nagyon lassan a könnyes örömöt felváltotta az idegesség.
– Még nem vettem édességet, nem sütöttem semmit… Jaj! Alig van időm. Holnap reggel elrohanok vásárolni, aztán este sütök bejglit meg pogácsát. Elvégre hatodikán este meg kell mutatnom az unokámnak az én dagi, kedves arcú Mikulásomat!
