Édes-kedves furabogár

Pocsékul érezte magát interjú közben, és nagyon haragudott a lányára, aki rávette, hogy a helyi lapban beszéljen a családi vállalkozásukról. Akkor meg végképp elveszettnek érezte magát, amikor az újságírónő a magánéletéről érdeklődött.

"Tudnak majd örülni egymásnak karácsonykor, ha egyébként is mindig együtt vannak? Nem rontja el a házasságot, ha a felek egy munkahelyen dolgoznak? Sokan vélekednek úgy, hogy összezárva hamarabb unják meg egymást a házastársak… Hogyan kerülik el az ilyesféle veszélyeket?" No, ez volt az a pont, amikor nemcsak zavarba jött, de méregbe is gurult.

– Rengeteget dolgozunk, mindketten a magunk területén, alig találkozunk napközben. Én általában tárgyalok és rohangálok, a feleségem az irodában tevékenykedik. Egyébként ő nemcsak a feleségem, de a legjobb barátom is, vele beszélek meg mindent – magyarázkodott, és roppantul zavarta, hogy riporternő szája cinikus mosolyra húzódik.

– Nem értem – mondta a felnőtt lányának az interjú után a sarki kávézóban –, hogy miért nézik hülyének az embert, ha jól érzi magát a feleségével. És miért akarnak ráhúzni ostoba kliséket mindenkire? "Ha férj és feleség sokat van együtt, megunják egymást. Ha közösen vállalkoznak, akkor még a karácsony sem hozhat nekik örömöt." Arra nem gondolnak, hogy az azonos célok-faladatok összehozzák az egymást szerető embereket? Láttál te már rosszkedvűnek vagy unottnak minket a karácsonyestéken? Az a liba pofákat vágott, amikor azt mondtam, hogy anyád a legjobb barátom…

– Apa, ne dühöngj, jó reklám volt a cégednek ez a beszélgetés, erre gondolj! Amúgy vedd tudomásul, hogy ti tényleg furabogarak vagytok anyával! – nevetett a lánya. – Manapság nem élnek együtt az emberek huszonöt évig, nem divat a jó házasság. Ismerem a riporterlányt, harminchárom éves, de már a negyedik élettársát nyüvi… Hogy a csudába’ érthette volna, hogy te ma is remekül érzed magad anyával, és ő a legjobb barátod?

– Mit vihorászol? Miért nem arról beszélsz, hogy jó volt egy ilyen "nem divatos" családban felnőni? – felelte az apja még mindig dühösen, de aztán legyintett, felhörpintette a kávéját, és hazasietett. Örült, hogy a szenteste előtt egy nappal lesz ideje átnézni a karácsonyfaizzókat és kipróbálni: működnek-e egyáltalán. Aztán megdöbbenve látta, hogy a felesége is otthon van délután három órakor…

– Te mindig benn vagy ötig – dadogta meglepve.

– Te sem szoktál hazajönni hat óra előtt – felelte a felesége nyugodtan. – Akkor miért vagyunk itthon mindketten? – tette fel ő a logikus kérdést.

– Valljunk színt? – nézett rá kedves-nevetősen a párja, mire ő bólintott. Bár akkor még nem sejtette, hogy könnyezni fog az attrakció végén… A felesége ugyanis bekapcsolta a tévét, és a következő percben meglátta magát fiatalon, amint a fiát fürdeti, a lányát tanítgatja úszni Almádiban, aztán látta mindkettőjüket Cipruson, New Yorkban, Bécsben – szerelmesen.

– Az én ajándékom: az életünk – mondta a felesége meghatottan. – Ezen dolgozom két hónapja! Nem is baj, hogy kettesben, gyerekek és unokák nélkül nézzük meg először! – Majd boldogságos mosollyal fogadta a férje önfeledt ölelését, de azt nemigen értette, hogy miért mondogatja az egyébként szűkszavú párja sokszor, egymás után: "édes-kedves furabogár, boldog karácsonyt!"

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +25 °C
Minimum: +13 °C

Többnyire napos időre számíthatunk gomolyfelhőkkel, és elsősorban az Ózd-Szeged vonal mentén alakulhat ki néhány zápor, kis eséllyel egy-egy zivatar. Az északi, északnyugati szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik, de csapadékgócok környékén is lehet átmeneti szélerősödés. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22, 27 fok között várható.Késő estére 14 és 21 fok közé hűl a levegő. Hidegfronti hatás várható szerdán, amely az érzékenyeknél fejfájást, migrént okozhat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?