– Emlékszel, mennyit játszottak együtt a gyerekeink, amikor általános iskolások voltak, és közel laktunk egymáshoz? Uramisten, milyen rosszak voltak néha! – nevetett a Barna.
– Mi van a lányaiddal? – kérdezte a Vörös.
– Ugyanolyan kajlák, mint régen. A nagy szerzett egy kommunikációs diplomát, de nem sokat ér. Van állása, csakhogy keveset keres. Még szerencse, hogy a férje közgazdász, és elég rendesen visz haza. Náluk már van egy gyerek is, az imádott kicsi unokám, a hároméves Levente. Imádom! A kisebb lányom még nem ment férjhez, de van párja. Én már nagyon szeretném, ha összeházasodnának.
– Miért mondod, hogy ugyanolyan kajlák, mint régen? – érdeklődött a Vörös.
– Mert pont úgy veszekednek, mint kamaszkorukban. Épp tegnap voltak nálunk, és képzeld el, összeugrottak valami hülyeségen! A nagy felhúzta az orrát, és úgy jött-ment a házban, mint egy sértett királynő, a kicsi meg mondta a magáét… Ugye, emlékszel, hogy régen is mindig bosszantotta nővérét? No, ugyanezt csinálja ma is. A férjem szerint éppolyan féltékenyek egymásra, mint anno…
– Te mit csináltál, amíg a lányaid balhéztak? – kérdezte a Vörös, mire a Barnából kitört a nevetés.
– Mit csináltam? Fütyültem rájuk, mert tudtam, hogy úgyis kibékülnek. Tehát szépen elvonultam a kisszobába a pici unokámmal legózni. Építettünk egy gyönyörű várat, és nem foglalkoztunk senkivel, csak egymással. Amúgy sokat van velem, a lányom gyakran lepasszolja… De nem lázadok, mert rajongok ezért az apró emberkéért.
– A lányok kibékültek?
– Naná! A nagy a kicsinek ajándékozta vadonatúj sálját, a kicsi pedig valami szempillafestéket adott neki. Mondom, kajlák… És mit csinál a te fiad? Ő is megérte a pénzét kamaszkorában… – mosolygott a Barna. – Rosszul emlékszel. Gábor már akkoriban is komolyabb volt, mint a lányok.
– Ne viccelj már! – kiáltott a Barna meglepődve. – Mindig elvette a lányok játékait, a nagyobbat pedig pulykatojásnak csúfolta a pár szeplője miatt. Egyszer össze is verekedtek. Nem emlékszel?
– Lehet, hogy volt ilyen, de kiment a fejemből.
– Mivel foglalkozik? Megnősült? – kérdezte a Barna kevésbé lelkesen.
– Komoly ember lett az én Gáborom. Elvégezte a Corvinus Egyetemet, és feleségül vette az egyik évfolyamtársát. A menyem is nagyon értelmes. Van egy kislányuk: Leila.
– Hány éves az unokád? – érdeklődött a Barna.
– Három, és épp olyan okos, mint az apja. A fiam most nagy gondban van, mert nem talál neki színvonalas óvodát. Olyat, amelyikben megfelelően fejlődne a kislány. Komolyan mondom, ilyen gyors eszű, érdeklődő háromévest még soha nem láttál. Bár nekem a fiam is sok gondot okozott az eszével. Hiszen annyival különb volt a kortársainál, hogy a többiek csak lehúzták…
– Ühüm. És sokat vagy együtt az unokáddal?
– Hozzám nem szokták lepasszolni Leilát, mert tudják, hogy elfoglalt vagyok.
– De azért viszed őt gyerekprogramokra, és gondolom, sütsz neki finomságokat…
– Nem.
– ???
– Már két éve Londonban élnek és dolgoznak…
