Ugyanis a fia meg a barátnője, akiket nagy szeretettel várt, úgy viselkedtek, mint egy válófélben levő házaspár. Eleinte próbáltak mosolyogni, de ahogy telt az idő, kiestek a szerepükből. Ha szóba jött a munkahelyük, a barátnő azonnal közölte, hogy ő ezerszer többet dolgozik, mint a fia, mert feljebb lépett egy grádiccsal, és már húsz ember főnöke. "Ákosnak sokkal könnyebb a helyzete, hiszen a cégnél jóval több a nő. Őt szeretik, körbedongják a csajok, nekem meg állandóan bizonyítanom kell, hogy megérdemeltem a kinevezést." Ha szóba jött az anyagi helyzetük, a barátnő rögtön leszögezte, hogy ma már ő keres többet. Ha szóba jött a lakásuk, a barátnő savanyú képpel jegyezte meg: "Olyan nagy nálunk a rendetlenség, hogy hónapok óta nem hívunk meg senkit. Nincs nekem időm takarításra-főzésre, amióta felelősségteljes beosztásba kerültem."
– Talán a céggel kellene összeköltöznöd – jegyezte meg a fia csöndesen.
Már akkor sem kedvelte a fia barátnőjét, amikor két évvel ezelőtt megismerte. Csúnyának találta a magas, kékszemű, jóképű fiához – alacsony, kövérkés "okostojásnak" tűnt a lány –, de egy idő után meggyőzte magát, hogy épp a gyerekéhez illik. Ő is diplomás, egy cégnél dolgoznak, szép lakása van, amit nagymamájától örökölt, komoly, csöndes, megbízható, kiváló "feleséganyag". De lám, miből lesz a cserebogár? Most ő beszél legtöbbet, majd’ szétpukkad az öntudattól, a fia pedig egy-egy szóval válaszol.
– És ti hogy vagytok? Mit terveztek a nyárra? – fordult váratlanul a fia hozzá meg az édesapjához kedvesen. – Látom, szépen lebarnultatok a kertben. Magyarországon nincsenek távolságok, mégis sok az a száz kilométer, ami Budapestet elválasztja Siófoktól. Február óta nem találkoztunk. Jelzem, amikor ilyen gyönyörű az idő, szívem szerint hazaköltöznék. Aki a Balaton partján nőtt fel, annak büdös a főváros a májusi nyárban.
– Akkor költözz vissza Siófokra, én jól elleszek a lakásomban, ahová befogadtalak! – sziszegte a barátnő, mire az eddig békésen üldögélő apa az asztalra csapott, és kiabálni kezdett.
– Tudjátok, mit tervezünk a nyárra, gyerekek? Azt, hogy szeretni fogjuk egymást éppúgy, mint az előző harmincnégy évben! Mert mi akkor is szerettük egymást, amikor megállás nélkül dolgoztunk. Jelzem, én ma is hatkor kelek mindennap, hogy időben érjek a harminc kilométernyire levő munkahelyemre, anyátok pedig rendületlenül fogadja a tanítványait itthon, hogy bevezesse őket az angol nyelv rejtelmeibe. De mi nem versenyzünk egymással! A család az a család, a munkahely pedig csak munkahely!
Nagy csend támadt a szavaira. A fiuk cigarettára gyújtott, a barátnő pedig pengevékonyságúra szorította a száját, és ettől perctől kezdve levegőnek nézett mindenkit. Amikor becsukódott az ajtó a gyerekek mögött, az anya rögtön sírva fakadt.
– Jaj, mi lesz a fiunkkal? Nehogy feleségül vegye ezt az öntudatos penészgombát! Hogy tudnék segíteni? A gyerekünk jóképű, értelmes, csupa szeretet, nem illik ehhez a törtető lányhoz. De te miért kezdtél ordítani! Miért példálóztál azzal, hogy mi szeretjük egymást? – támadt a férjére.
– Mert mi velük ellentétben tényleg szeretjük egymást – felelte a férje, miközben vigasztalón átölelte. – Értsd meg, nem tudtam tovább hallgatni a háborújukat! De ne aggódj! A fiunk elég okos, megtalálja majd a megoldást. Amúgy nem tudsz segíteni, hiszen ez már nem az a korszak, amikor szépen leemelted a veszélyes mászókáról, és átvitted egy biztonságosabb másikra.
Nem nyugtatták meg a férje szavai, rosszkedvűen telt az este, a gondolatai a fia körül keringtek. "Mit tegyek, hogy boldognak lássam? Nehogy rászokjon az italra, mint a férfiak többsége! Fel kellene költöznünk Budapestre, hogy a közelében legyünk!" Amikor este tíz után megcsörrent a telefonja, egykedvűen vette fel.
– Anyukám, ne aggódj! Jót tett nekem a finom ebéded. Végső lökést adott ahhoz, hogy kilépjek ebből a pocsék kapcsolatból – hadarta a fia jókedvűen.
– Mi lesz veled? – dadogta kétségbeesve. – Hol fogsz lakni?
Nagy csend támadt a telefonban, a fia csak percekkel később válaszolt. – Hónapok óta van egy másik barátnőm is. Nem rideg-hideg üzletasszony, hanem óvónő. Kedves, mosolygós, olyan, mint te. És most végre döntöttem. Nem kell féltened!
Beszédelgett a hálószobába, és azonnal ráöntötte a férjére a hallottakat, aki nagyot nevetett.
– Lám, felesleges aggódni! A fiad nélküled is talált magának új, talán biztonságosabb mászókát – mondta elégedetten. És ő sehogy sem értette, miért nevet maga is, miközben potyognak a könnyei.
