Felnőttkori fertőző betegségek

Az emberi szervezet legtöbb megbetegedését baktériumok, vírusok, illetve egysejtűek okozhatják. A mindennapi életben számtalan mikroorganizmus van jelen körülöttünk, amelyek szervezetünkbe is bejutnak. Az, hogy a fertőzés valóban bekövetkezik-e, a mikroorganizmus természetétől és az emberi test védekezésétől függ. A fertőzés kimenetele többféle lehet. Ha a kórokozónak sikerül elszaporodnia, az a betegség teljes kifejlődéséhez vezet. Kialakulhat egyensúlyi állapot a védekező mechanizmusok és a kórokozó szaporodása között, ekkor idült fertőzésről beszélünk. Ha az immunrendszer győz, akkor a betegség gyógyul, és a szervezet védetté is válhat.

Felfázás felnőttkorban tünetei és kezelése

Mit a felnőttkori felfázás?

Felnőttkori felfázás alatt rendszerint valamilyen húgyúti gyulladást értenek, jellemzően valamilyen bakteriális fertőzést.

Önmagában a felfázás még nem jelent betegséget, az is szükséges hozzá, hogy a húgyútba került kórokozók megtelepedjenek, elszaporodjanak és gyulladást okozzanak.

Tünetek

A felnőttkori felfázás előfordulása és okai

A felfázás jellemzően felszálló fertőzés, ami azt jelenti, hogy a kórokozó a húgycsövön keresztül jut be a szervezetbe. Az érintettek főként nők, ennek oka, hogy a női húgycső rövidebb, mint a férfi, így könnyebb a fertőződés. A megbetegedés az esetek többségében bakteriális eredetű.


A kórokozó fiatalabbaknál jellemzően közös fürdő, jakuzzi használata során jut be a szervezetbe. Emellett szexuális úton terjedő betegségek is kiváltanak felfázásos tüneteket. Ilyen lehet többek közt a chlamydia, mycoplazma, ureaplazma, trichomonas és a neisseria. Idősebb korban szintén nő a felfázás gyakorisága, jellemzően a menopauza után. Ennek oka, hogy a szövetek a női hormonok hiánya miatt elvesztik rugalmasságukat, jobban átjárhatóbbá válnak a baktériumok számára. A kórokozó a vér útján, a belekből, valamilyen gócból is eljuthat a húgyúti szervekig, azokban megtelepedhet. Utóbbi leggyakrabban a hólyagot érinti, ott okozhat gyulladást.

A felnőttkori felfázás tünetei

A legjellemzőbb tünet a gyakori vizelési inger, amivel párhuzamosan a vizelet nehezebben ürül.
Jelentkezhetnek fájdalmak is, a véres vizelet pedig különösen ijesztő tünet lehet.

A felnőttkori felfázás diagnózisa

A diagnózis felállításához elegendő lehet a beteg kikérdezése és az anamnézis felvétele, de javasolt a vizeletvizsgálat is. Utóbbi a kórokozó azonosítása miatt fontos, ezért lehet szükség vizelettenyésztésre - ennek elvégzése akkor különösen fontos, ha valakinél a felfázás ismétlődik. Visszaeső betegeknek komolyabb, részletesebb kivizsgálás is javasolt. Ez azért lényeges, mert az ilyen jellegű gyulladásokra több betegség is hajlamosíthat. Ilyen például a cukorbetegség, a húgyhólyagsérv és a daganat. Megesik, hogy ezekre a betegségekre a felfázás miatti kivizsgálás során derül fény.

A felnőttkori felfázás kezelése

A kezelés jellemzően antibiotikummal történik. Akinél a probléma nem ismétlődik, elegendő lehet egy három napig tartó gyógyszerszedés. Ha a panasz ismétlődik, akkor elhúzódó, célzott antibiotikumos kezelésre is szükség lehet.

A felnőttkori felfázás megelőzése

Fontos a megfelelő higiénia és az egyenletes, bőséges folyadékfogyasztás, utóbbi azért, hogy a baktériumok nehezebben tudjanak megtelepedni a húgyutakban. Nem szerencsés, ha valaki gyakran váltogatja a szexuális partnereit.

Aki már egyszer felfázott, annak fokozottan kell ügyelni a megelőzésre, mert nagyobb eséllyel fázik fel újra. Az érintetteknek nem javasolt például hideg vízbe menniük, nedves, hideg kőre ülniük.

A felnőttkori felfázás szövődményei

A leggyakoribb, felszálló fertőzések okozta szövődmény nőknél a vesemedence-gyulladás, férfiaknál a prosztatagyulladás, azon keresztül pedig a here- mellékhere gyulladása. Esetükben is kialakulhat vesemedence gyulladás, nagyon ritkán pedig szepszis is.

A cikk elkészítéséhez nyújtott segítséget köszönjük dr. Albert István andrológus, urológus, klinikai onkológus szakorvosnak.

Frontérzékeny? Vírus stresszes?

Gyors segítség a szakértőtől!
Személyre szóló, gyógyszer nélküli gyógymódok az Európai Unió és a Magyar Állam támogatásával!
Headache illustration
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +18, +29 °C
Minimum: +7, +12 °C

Hazánkban kedden délelőtt nyugat felől csökken a felhőzet, de keleten elszórtan záporok kialakulása várható. Délután tovább szakadozik, csökken a felhőzet, hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap. A szél napközben élénk északkeleti lesz. Hajnalban 7, 12 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 18, 29 fok között alakul. Késő este 11, 18 fok lesz. Kedden ugyan markáns front nem érkezik, a körülmények viszont kettősfront jellegű légköri helyzethez hasonlítanak. Felerősödhetnek a keringési és vérnyomáspanaszok, nyugaton migrén, keleten görcsös fejfájás jelentkezhet. Többen alvásproblémákkal küzdhetnek, a szabadban ingadozó hő- és komfortérzettel érdemes számolni. Gyakori lehet az ingerlékenység is. A légszennyezettség alacsony, kissé növekszik. A porkoncentráció közepes, alig változik. A légnyomás gyengén emelkedik.

Egészséget befolyásoló hatások:

Magas pollenkoncentráció