Tengerimalac
Így még sosem láthattuk a tengerimalacokat
Háromrészes dokumentumfilm készült a Magyar Tengerimalac-védő Közhasznú Egyesület (MTVKE) munkájáról, a felelős állattartásról és a tengerimalacok helyes gondozásáról. A filmben az egyesület tagjai mellett állatorvosok, ideiglenes és örökbefogadó gazdik, illetve maguk a tengerimalacok is megszólalnak.
"Egy malac sosem fog szólni, ha bajban van"
Hűtőszekrénytől a főút menti korhadt fatörzsig a legkülönbözőbb helyszínekről és helyzetekből mentett már ki bajba jutott, magukra hagyott tengerimalacokat a Magyar Tengerimalac-védő Közhasznú Egyesület (MTVKE) csapata. Az egyesület tagjai és önkéntesei közel egy évtizede dolgoznak azért, hogy minden malac szerető családra leljen az országban, ha pedig úgy hozza az élet, akár az éjszaka közepén is azonnal a kisállatok segítségére sietnek.
Gyógyszerkereső
A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi. Emellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 7 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.