Képviselői bért kellene adni az orvosoknak

A jelenlegi finanszírozásból nem jönnek ki a gyógyító intézmények Balaton Péter, a Magyar Kórházak és Rendelőintézetek Szövetségének főtitkára szerint. A fogorvos hozzátette: az orvosok bérét a parlamenti képviselőkének a szintjére kell emelni.

Szükség van pluszforrásra az egészségügyben, bár kizárólag pénzzel nem lehet megoldani az ágazat problémáját - erről beszélt az atv -ben Balaton Péter, a Magyar Kórházak és Rendelőintézetek Szövetségének főtitkára. A fogorvos szerint a kórházak azért adósodnak el, mert a kormány a 12 havi finanszírozásból egyet elvett, a maradékot pedig elosztotta 12 felé. A visszatartott pénzt ugyan év végén visszaosztják kasszasöprésként, az elosztás azonban nem arányos. Az intézmények a működésükhöz gyakran fedezet nélkül vállalnak kötelezettséget. Az infláció és a bérrobbanás miatt pedig egyre inkább az jellemző, hogy a keveset próbálják úgy elosztani, hogy több legyen, ez pedig nem megy.

Több pénz kell az egészségügybe a Magyar Kórházak és Rendelőintézetek Szövetségének főtitkára szerint.
Több pénz kell az egészségügyben. Fotó: 123rf

Nem kellenek a kancellárok

Balaton azt is mondta, hogy a kórházakban nincs szükség a kancellária-rendszerre, mert a kórházigazgatóknak menedzseri képzettsége is van, így gyakorlatilag fölöslegesen tettek oda egy menedzser mellé még egy menedzsert.

Az orvoselvándorlásról többet korábbi cikk ünkben olvashat.

Több fizetést kellene adni az orvosoknak

Az orvosok azért vándorolnak külföldre, mert itthon kevés a pénz, túl vannak terhelve és rosszak a munkakörülmények. Ha pedig több fizetést kapnának, visszajönnének. Balaton Péter szerint a gyógyítók bére akkor lenne reális, ha annyi kapnának, mint a parlamenti képviselők, a nővéreké pedig akkor, ha annyit keresnének, mint a banktisztviselők.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: +0 °C

Általában derült vagy gyengén felhős, napos idő várható, de délnyugaton és az Alpokalján lehetnek felhősebb körzetek. Csapadék nem lesz. Az északkeleti szelet a Tiszántúlon kísérhetik időnként élénk lökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 12 fok között valószínű. Késő estére -2 és +6 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon határozza meg időjárásunkat és az orvosmeteorológiai helyzetet, így fronthatás nem érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!