Műanyagszennyezés
Kiderült, bajt okozhatnak a használt játékok
Környezetünk védelme szempontjából fontos lenne mindennapi használati tárgyaink minél magasabb arányú újrafelhasználása és -hasznosítása. Egy friss tanulmány szerint ugyanakkor a régi, használt gyerekjátékoktól mégis hasznosabb inkább megszabadulni a kicsik egészsége érdekében.
Gyógyszerkereső
Az ország délnyugati felén lesz sok felhő, arrafelé kevés helyen előfordulhat kisebb eső, zápor, egy-egy zivatar is lehet, de másutt is képződnek felhők, a legtöbb napsütés északkeleten várható. Az északnyugati, északi szél nagy területen megélénkül, néhol, illetve csapadékgócok környezetében erős lökések is előfordulhatnak.A legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 31 fok között valószínű, nyugaton mérhetjük a legalacsonyabb, délkeleten a legmagasabb értékeket.Késő estére 16 és 25 fok közé hűl le a levegő. Frontátvonulástól ma nem kell tartanunk.