Látogatási Tilalom
Látogatási tilalom van országszerte
Látogatási tilalom lépett életbe hétfő reggel nyolc órától a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet három osztályán az influenzaszerű megbetegedések számának növekedése miatt - tájékoztatta a szolnoki intézmény megbízott főigazgatója az MTI-t.
Látogatási tilalom: itt a hivatalos járványtérkép
Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat honlapján már elérhetők a kórházi látogatási tilalmak. Szerencsére még nem kellett sok helyen a rokonokat és ismerősöket kirekeszteni az intézményekből, de a járvány első jelei már ott virítanak az interaktív térképen.
Gyógyszerkereső
A fátyol-, majd a déli óráktól képződő gomolyfelhők mellett napos idő valószínű. Északkeleten, keleten fordulhat elő néhol zápor, zivatar. A délnyugati szél sokfelé megélénkül, több helyen - főként a Dunántúlon - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 23 és 28 fok között várható. Késő estére 14 és 20 fok közé hűl le a levegő. Kedden érkezik a következő front, addig nem kell fronthatásra számítani.