Enyhébb az influenzajárvány a tavalyinál

Ahogy arról a Házipatika.com beszámolt, egy hét alatt megduplázódott az influenzaszerű megbetegedéssel orvoshoz fordulók száma. Ennek ellenére úgy tűnik, a tavalyinál enyhébb influenzajárvánnyal állunk szemben.

Eddig enyhébb volt a járvány a tavalyinál

"Eddig enyhébb volt az influenzajárvány , mint tavaly ilyenkor" - mondta a Kossuth rádió 180 perc című műsorában Szabó Enikő, az Országos Közegészségügyi Intézet főigazgató-helyettese csütörtök reggel.

Egészségesen is belehalhatunk az influenzába Az influenzától általában főként az idősek, a beteg emberek és a kismamák tartanak, holott a vírus akár egy egészséges szervezetű emberre is halálos lehet .

Enyhébb az influenzajárvány a tavalyinál, influenzajárvány influenza influenza-vírus látogatási tilalom influenza elleni védőoltás
Enyhébb az influenzajárvány a tavalyinál

Szabó Enikő közölte, hogy a múlt héten 31 ezer 350-en fordultak influenzaszerű tünetekkel háziorvosukhoz, míg egy évvel korábban "százezres" volt a megbetegedésszám.

A szakember hangsúlyozta, hogy noha két héten belül alakul ki a védettség, még most sem késő beadatni a vakcinát , hiszen az nagyban csökkenti a szövődmények kialakulásának kockázatát, arra azonban vigyázni kell, nehogy eközben a rendelőben kapja el valaki a fertőzést.

Kórházak, ahol látogatási tilalom van Az influenzajárvány miatt több kórházakban rendeltek el látogatási tilalmat - derül ki az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) kórházhigiénés és járványügyi felügyeleti főosztályának tájékoztatásából. Hogy melyek ezek az intézmények , kiderül korábbi cikkünkből.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.