Koronavírus Terjedése
Jóval tovább tarthat a járvány, mint gondolták
Bár a legtöbb országban már lassulni látszik az új típusú koronavírus terjedési üteme, a járvány végével kapcsolatban még senki sem tud biztosat mondani. Egyes becslések szerint akár még 2 további hullámra, vagy 2 évig tartó terjedésre is számíthatunk.
Koronavírus: ezért lehetünk optimisták
Az új koronavírus által előidézett járványhelyzet érthetően sokakat aggodalommal tölt el immár hónapok óta. Érdemes ugyanakkor számba venni, mely területeken léptünk előre ez idő alatt, illetve mi az, ami optimizmusra adhat okot a fertőzés elleni küzdelem közepette.
Kapcsolódó videók
Koronavírus-fertőzés tünetei és kezelése
A koronavírus régóta ismert, cseppfertőzéssel terjedő kórokozó, denevérekben kifejezetten gyakori. Számos variánsa ismert, több típusa okoz emberi betegségeket is. Közülük a legismertebb a 2002 novembere és 2003 júliusa között komoly SARS-járványt kiváltó vírus volt, amely világszerte több mint 8 ezer megbetegedést okozott, aztán eltűnt. Az új koronavírus (SARS-CoV-2) 2019 decemberében jelent meg Kína egyik nagyvárosában, felső légúti betegségeket, tüdőgyulladást okozva. A megbetegedés neve COVID-19. Halálozási rátája 3,4 százalék körüli, bár ez a ráta nagyban függ a betegek életkorától, egészségi állapotától.

Így terjed a koronavírus
Megfelelő óvintézkedések nélkül az új koronavírus okozta megbetegedések száma rövid idő alatt ugrászerűen megugorhat. Mindez pedig komoly terhet róna az egészségügyi ellátórendszerre.

Gyógyszerkereső
A felhős tájakon szakadozik, gomolyosodik a felhőzet, egyre inkább a gyengén felhős, napos idő válik jellemzővé. Délután, este az északkeleti tájak fölé vastag felhőtömbök sodródhatnak, amelyekből egy-egy záporos csapadékgóc is előfordulhat. Az északi, északnyugati szél a délnyugati országrész kivételével ismét nagy területen megerősödik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 15, 20 fok között alakul. Orvosmeteorológiai szempontból ez a nap hozza a legkiegyensúlyozottabb terhelést a szervezet számára az utóbbi időkben.