Koronavírus Kórház
Koronavírus: már fogadhatnak látogatókat a kórházi betegek
A korábbi közlés ellenére nem hétfőtől, hanem már a mai naptól feloldják a kórházakban a koronavírus-járvány miatt bevezetett látogatási tilalmat - derült ki a járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs pénteki sajtótájékoztatóján.
Koronavírus: megszűnik a kórházi látogatási tilalom
A koronavírus-járvány kedvező alakulása miatt hétfőtől már a kórházakban is megszűnik a látogatási tilalom. Egyes szabályokat azonban ezzel kapcsolatban is be kell tartani - derült ki a járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs csütörtöki sajtótájékoztatóján.
Volt, aki órákat utazott azért, hogy beoltsák
A napokban rengetegen kaptak SMS-t arról, hogy időpontfoglalási lehetőségük nyílt a Pfizer és a BioNTech koronavírus elleni vakcinájára. Sokan azonban nemhogy lakhelyükön, de még az adott megyében sem találtak már szabad időpontot - bizonyos esetekben tehát be kellett vállalniuk a több órás utazást is az oltásért cserébe.
Gyógyszerkereső
Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadozás a déli órákig még a déli megyékben is, majd egyre inkább csak az északkeleti, keleti tájakon fordulhat elő. Délután az északkeleti, keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A hőmérséklet csúcsértéke nagyrészt 9 és 12 fok között alakul, de a keleti és déli naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb, az északnyugati, nyugati vidékeken pedig alacsonyabb értéket is mérhetünk. A késő esti hőmérséklet 3 és 9 fok között valószínű. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.