Koronavírus Járványhelyzet
Koronavírus: 370 ezer új fertőzött a világban
Eddig több mint 170,72 millió embert fertőzött meg és 3,55 millió életet követelt világszerte az új típusú koronavírus. Közben viszont a beoltottak száma már meghaladta az 1,89 milliárdot - derült ki a Johns Hopkins Egyetem és Kórház kedd délelőtti összesítéséből.
Koronavírus: eddig ennyi magyar kapta el az indiai mutánst
Továbbra is csak 2 indiai mutánssal fertőzött személyről tudnak Magyarországon. Egykük már meggyógyult, a másik érintett pedig még rehabilitáció alatt áll. Kijelenthető tehát, hogy nem zajlik súlyosabban a betegség, mint a többi koronavírus-változat okozta fertőzés esetén - hangzott el a járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs keddi sajtótájékoztatóján.
Koronavírus: mekkora a veszély az iskolákban?
Jelenleg koronavírus-járvány harmadik hullámának erősen visszahúzódó szakaszánál tartunk, a helyzet javulása miatt pedig már számtalan korábbi korlátozás feloldása sorra kerülhetett. Az óvatosság viszont továbbra is indokolt lehet, hiszen most is több tucatnyi oktatási intézményben jelen van a vírus, a hivatalos adat pedig nem is feltétlenül mutatja meg a valós képet.
Koronavírus: 170 millió fertőzött a világban
Eddig több mint 170,35 millió embert fertőzött meg és 3,54 millió életet követelt világszerte az új típusú koronavírus. Közben viszont a beoltottak száma már meghaladta a 1,86 milliárdot - derült ki a Johns Hopkins Egyetem és Kórház hétfő délelőtti összesítéséből.
Koronavírus: sok helyen továbbra is szigor van
Május 22-én elértük az ötmillió beoltottat, így Magyarországon előbb indulhatott újra a koronavírus-járvány miatt takarékra tett élet és gazdaság, mint az európai uniós országok többségében. Több helyen például még mindig életben van az éjszakai kijárási tilalom, illetve az utcán is kötelező maszkor viselni.
Gyógyszerkereső
Zavartanul napos, száraz időre számíthatunk. A délkeleti szelet elsősorban az Észak-Dunántúlon kísérhetik élénk, Sopron környékén olykor erős lökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 26 fok között várható, a nyugati országrészben lesz a legmelegebb.Késő estére 10 és 17 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon alakítja időjárásunkat, így fronthatásra nem kell számítani, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.