Koronavírus Izrael
Koronavírus: a harmadik oltás bámulatos hatása
A koronavírus elleni harmadik oltás Izraelben megtízszerezte a 60 év feletti oltottak védelmét a fertőzéssel szemben, a súlyos megbetegedés elleni védettséget pedig meghússzorozta - összegezték tapasztalataikat izraeli kutatók egy új tanulmányban.
Gyógyszerkereső
A fátyol- és gomolyfelhők mellett legalább többórás, hazánk északi felén sok napsütés várható, hiszen nyugat felől - főként a déli országrészbe - vastagabb felhőzet érkezik. Helyenként hazánk délnyugati felén eső, zápor, akár egy-egy zivatar sem kizárt. Az északnyugati, északi szél nagy területen megélénkül, néhol - főként a csapadékgócok környezetében - erős lökések is előfordulhatnak.A csúcsérték 24 és 31 fok között valószínű nyugaton az alacsonyabb, délkeleten a magasabb értékekkel. Hétfőn már nem kell fronthatásra számítani, ugyanakkor a vasárnapi hidegfront mögött enyhébb levegő áramlik a Kárpát-medencébe, így egyelőre a hőség sem tér vissza.