Koronavírus: van, ahol már negyedik oltást adnak

Izraelben a 60 év felettiek és az egészségügyi dolgozók megkaphatják a koronavírus elleni védőoltás negyedik adagját - jelentette be Naftali Bennett miniszterelnök kedd este.

Az Egészségügyi Világszervezet szerint komoly aggodalomra ad okot a koronavírus-pandémia következtében súlyosbodó szakemberhiány az egészségügyben .

Bennett kijelentette, Izrael polgárai a világon elsőként kapták meg a vakcina harmadik adagját, és az ország továbbra is továbbra is élen jár azzal, hogy most a lakosok hozzájutnak a negyedikhez is. A kormányfő egyben felszólította azokat, akik megfelelnek a feltételeknek, hogy kérjék az oltást. Az izraeli egészségügyi minisztérium közleménye szerint az immunhiányos emberek is megkaphatják a vakcina negyedik adagját, amelyet nekik, valamint a 60 év felettieknek és az egészségügyieknek a harmadik injekció után legalább négy hónappal lehet beadni.

Izraelben az egészségügyi dolgozók immár negyedik oltást is kérhetnek COVID-19 ellen
Izraelben az egészségügyi dolgozók immár negyedik oltást is kérhetnek COVID-19 ellen. Fotó: Getty Images

A nap folyamán Izrael bejelentette, hogy az omikron variáns megfékezése érdekében felvették az Egyesült Államokat, Kanadát és számos más országot a mintegy 50 államot tartalmazó "vörös" listára. Az ezen felsorolt országokba tilos az utazás. A külföldi utazási korlátozások, amelyek már Franciaországra, az Egyesült Királyságra és a legtöbb afrikai országra vonatkoznak, szerdától már hatályban is vannak, és legalább december 29-ig maradnak érvényben. A "vörös" listára újonnan felkerült még Németország, Belgium, Olaszország, Magyarország, Marokkó, Portugália, Svájc és Törökország.

Keddig 1148 megerősített és "nagyon valószínűen" az omikron variánshoz köthető megbetegedést jelentettek Izraelben, a fertőzöttek több mint fele oltott ember volt - közölte az egészségügyi minisztérium. A déli Beer-Sevában található Szoroka kórház bejelentette, hogy Izraelben valószínűleg az első, aki belehalt az omikron variáns okozta fertőzésbe, egy 60 éves férfi, aki több súlyos betegségben szenvedett. Izrael 9,3 millió lakosából több mint 4,1 millióan kaptak három adag COVID-19 elleni vakcinát. Az országban folyik az 5 és 11 év közötti gyermekek oltása is.

Miként veszi fel a harcot a koronavírus-fertőzéssel szemben immunrendszerünk, és miként nyújt ebben segítséget a vakcináció ? Falus András immunológus, Jakab Ferenc virológus, Kulcsár Andrea infektológus és Szekanecz Zoltán immunológus foglalta össze a témával kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Felhőtlen, száraz időre, döntően gyenge vagy mérsékelt légmozgásra számíthatunk.Késő este általában 15, 25 fok várható. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 10 és 17 fok között várható, ennél alacsonyabb értékeket mérhetünk a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg a nagyobb városok belsejében, a magasabban fekvő pontokon és a szelesebb délkeleti és északkeleti tájakon melegebb lesz a hajnal. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.